3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. február 13.

Diana Krall újra Budapestre jön!

Copyright:

Diana Krall 1964-ben született Kanadában, Nanaimo városában. Édesapja, James Krall szintén jazz-zongorista volt, és óriási lemezgyűjtő. Diana 4 évesen zongorázni tanult, 15 évesen pedig szülővárosának lakosait kápráztatta már el játékával. Harmadik budapesti fellépésére 2012. november 13-án kedden este kerül sor a Budapest Sportarénában.

Zenei képzettségét az Egyesült Államok neves konzervatóriumaiban tökéletesítette: Boston, Los Angeles, New York legjobb oktatóinál és jazz előadóinál tanult.
 
Első albuma 1993-ban jelent meg egy független kanadai kiadónál Stepping Out címmel, ezután évente-kétévente adott ki lemezeket, azonban a világ jazzrajongói leginkább az 1999-ben megjelent The Look Of Love albuma kapcsán ismerték meg. Ezért a lemezért Grammy díjat nyert jazz kategóriában, és az első jazz album volt a világon, amit az Év Albuma díjra is jelöltek. 
 
Diana Krall egyike a világ legkeresettebb női jazz előadóinak, albumai milliós nagyságrendben fogynak, díjak tucatjait nyerte meg, a közönség imádja. Elsőrendű zongorajátéka, mély hangja és jellegzetes énekstílusa teljesen egyedi előadásmóddal párosul.
 
2003-ban férjhez ment Elvis Costellóhoz, 3 évvel később ikreknek (Dexter Henry Lorcan és Frank Harlan James) adott életet.
 
Diana Krall eddig kétszer járt Magyarországon legutóbb 2009 novemberében. Mindkét alkalommal fergeteges sikerű teltházas koncertet adott, harmadik fellépésére 2012. november 13-án kedden este kerül sor a Budapest Sportarénában.
 
Miután a művésznő híres arról, hogy jobban szeret kisebb helyeken játszani, így nálunk is úgynevezett színházi kialakítású Aréna terembe lehet a belépőket megvásárolni, a vélhetően ezúttal is remek hangulatú koncertre.
 
Jegyek először február 14-16. között a Diana Krall Fan Club tagjai számára lesznek elérhetők a www.dianakrall.com oldalon keresztül. A hazai értékesítés pedig február 17-én reggel 10:00 órakor indul a www.livenation.hu oldalon illetve a TICKETPRO országos hálózatában. 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

Júliusban kétnapos eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába

Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel. Tovább

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky