3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. november 4. | Szandi

Tehát, Budapesten játszik a Muse!

Copyright:

Magyarországra látogat a Muse zenekar, akiket mostanában a világ legjobb rockzenekarai között tartanak számon. Az angol trió két éve már koncertezett hazánkban, akkor a Sziget Fesztiválon kápráztatták el a közönséget, idén pedig november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.

Három kemény, munkával töltött év után a Muse tagjai úgy döntöttek, egy kis stílusváltással újra stúdióba vonulnak, és elkészítenek egy tőlük rendkívül távol álló lemezt. A dalok felvételeinél három fő stílusból táplálkoztak, az elektropopból, a klasszikus rockból, illetve a nagyzenekari filmzene jellegű vonalból. A stílusváltás olyannyira bejött a fiúknak, hogy egy egész lemezt építettek fel belőle: az idén szeptemberben megjelent hatodik stúdióalbumukat, a The 2nd Law-t.

A korong megjelenését követően a Muse elkezdett turnézni - a koncertsorozatok helyszínei között szerepel Budapest is. Egyenesen Ausztriából érkeznek majd, hiszen november 19-én Bécsben játszanak, az azt követő napon pedig a Budapest Sportarénában. A turné keretein belül a legfrissebb album dalai kerülnek repertoárra, így többek között hallhatjuk majd a Madness-t, vagy az idei nyári Olimpia hivatalos dalát, a Survival-t.

A 20:00 órakor kezdődő három órás show-ra jegyek elővételben kaphatók ITT 9.900 és 21.900 Forint között.

Szandi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky