3423 zespół 12355 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. október 20.

Zorán meghódította az iTunest

Copyright:

Az egyik legnagyobb múltú hazai énekes-gitáros, Zorán karrierje során eddig sem volt ritka a másokkal való együttműködés, most azonban egy minden eddiginél nagyobb kollaboratív munkával jelentkezett. 2013 őszén ugyanis kiadta első duettlemezét Egypár barát címmel.

A Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter közreműködésével készült stúdióalbumon a hamisítatlan Zorán-dalok mellett Leonard Cohen-átirat, erdélyi jiddis népdal-feldolgozás, és kultikus filmdal is hallható, az énekest pedig  mind a tizenegy dalban egy-egy kedves ismerőse segíti ki a mikrofon mögött.


A sztárparádés korong meglepően jó fogadtatásra talált, ugyanis sikeresen foglalta el az iTunes eladási listájának legfelső fokát, olyan előadókat utasítva maga mögé, mint a Morcheeba vagy a Pearl Jam. Így pedig már mind a laikusok, mind pedig az igazi Zorán-hívek számára világos, hogy a szerb származású művész még több évtizedes karrier után is fáradhatatlanul halad előre.

Forrás: Universal Music Hungary
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Kontynuować

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Kontynuować

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Kontynuować

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Kontynuować

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky