3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2014. január 14.

Itt a Perfect Pill új klipje

Copyright:

A Perfect Pill egy 2012-ben alakult budapesti zenekar, zenéjüket leginkább hangsúlyos basszusokkal felépített, funk és grunge elemekkel tarkított dallamcentrikus rockzeneként lehetne leírni. Még 2012 őszén jelent meg első EP-jük,  jelenleg a következő anyagunkra készülnek, a Getaway ennek az előfutára. Terveik szerint még az év elején rögzítik új dalaikat, egyébként pedig 2014-ben egyre több budapesti klubban láthatjuk majd őket - remélhetőleg.

A klip szereplői a zenekar tagjai, a tematika pedig a menekülés a mindennapokból, avagy a belső feszültségek és hasonlók, megfűszerezve némi humorral és iróniával. Megvalósításában igazi "no budget" klip, amelyben van néhány forgatási nap (köztük éjszakai forgatás, fagyoskodás, fetrengés és verekedés), és persze sok napnyi vágás és fényelés. 

 

Annyira megszerették a csináld magad tematikáját, hogy az operatőrük (Harangozó Vince) által barkácsolt eszközökkel dolgoztak, például műanyagcsövekből épített fahrtsínnel és kocsival. A klip utolsó jelenetei a Podmaniczky utcai híres-neves (kicsit késelős hangulatú) aluljáróban készültek, a vörös fényeket az alagút lámpáira aggatott filterekkel oldották meg. A cél az is volt, hogy megmutassák, nulla pénzből is érdemes nekiállni klipet forgatni, mert simán működhet (legfeljebb csak sokáig tart). Remélik, hogy sikerült!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. A continua

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky