3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. október 30.

Új lemezzel jön decemberben a The Carbonfools

Copyright:

Az idén megjelent Easter Song és Closer volt a két felvezető dala és klipje a The Carbonfools zenekar új, negyedik albumának a Carbonbliss-nek. A lemezbemutató koncert 2014. december 5-én pénteken az Akvárium Klubban lesz.

A Carbonbliss-ben összeolvad a film noir éjszakai világa, a hatvanas évek pszichedéliája, rock, techno, diszkó, afro és még megannyi kósza hangulat. Mindemellett ihletett adott DJ Titusz sihederkori élménye a Magas Tátrán, illetve macskák, kutyák és a zenekar gitárosának, Fekete Istvánnak új nyenyeréje is inspirálták a számok zenei világát.

DJ Titusz: „A lemezt a vidámság és szomorúság kettőssége jellemzi. Némely szám keserédes. Úgy érezzük, hogy ez egy letisztultabb anyag, mint az eddigiek, annak ellenére, hogy a számok elég különbözőek. Bár azt, hogy sokfélék a számok, már megszokhatták tőlünk.”

Balázs: „Ebben az albumban végre több teret kapott a próza és a hip-hop iránti szerelmem. Több dal downtempo stílusú, dark hatású és nagyon szeretem benne a verselős, „minimáléneklős” számokat is. Természetesen az albumon fellelhető a klasszikus carbonos pörgés is.”

A Carbonbliss 2014. december 5-én lesz először megvásárolható a lemezbemutató koncerten az Akvárium Klubban, ahova már most is kaphatóak olyan elővételes jegyek, amelyekhez a koncert napján CD-t is kapnak a vendégek.

The Carbonfools lemezbemzutató koncert
2014. december 5., péntek
Akvárium Klub

A jegyekről és a koncertről részletek ITT találhatók!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Tovább

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky