3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2014. december 4.

Megjelent a prog metal vonalas Naturus debütáló lemeze

Copyright:

Néhány napja már hallgatható és letölthető a Love of the Lightside | Live on the Darkside koncepciólemez a hazai Naturus zenekartól, mely nyolc terjedelmes ópuszt tartalmaz.

A nyolc szám a nyolc fő okot mutatja be, melyek által az ember elpusztítja a Földet és ez által önmagát is. Az anyag négy évig készült, a Philosopher feloszlása után Riba Gergely és Dénes Ádám úgy döntött, hogy más név alatt, de valamiképp tovább viszik a Philosopher progos de súlyos zenéjét.

„A Love of the Lightside | Live on the Darkside  eredetileg a Philosopher második lemezeként jelenhetett volna, de erre nem került sor. Az évek alatt egyre inkább kifinomítottuk a zenénk minden egyes mozzanatát. Célunk az volt, hogy sok különféle hangszert felhasználva egy olyan lemezt készítsünk, mely elejétől a végéig egy összefüggő koncepció mentén halad, hangzásában valamelyest időtálló. A hallgató leül és a lemez elejétől a végéig annak hatása alá kerül. Minden számnak megvan a maga jelentősége az pusztító okokat illetőleg. A bandcamp oldalon ezekhez külön-külön írtunk némi summát. A szövegek mellett ezek is olvashatóak, így talán direktebb mód megy át a mondanivaló, amely pedig nyilvánvalóan a környezetvédelemmel kapcsolatos. Fontosnak érzem, hogy az alkotás szabadsága által ilyen értékeket is kommunikáljunk a zenén keresztül.” – mondja az énekes Riba Gergely a koncepció megalkotója.

Ha szereted az Opeth, Dream Theater, Porcupine Tree féle zenét, akkor a Naturus is be fog jönni!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. A continua

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky