3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. június 4.

Ismét az Arénában zárja az évet Ákos és zenekara

Copyright:

Ákos pont egy éve, 2014. május 28-án mutatta be megújult zenekarát, amelyben egykori bonanzás társa, Hauber Zsolt szerzőtársként és teljes értékű tagként szerepel – Lepés Gábor billentyűs és Bánfalvi Sándor dobos mellett. Az új formáció komoly rádiós sikerrel mutatkozott be: az ÚJRAKEZDHETNÉNK a megjelenés után hamar a játszási listák élére került, a folytatás, az IGAZÁN pedig 2014. év egyik legnagyobb slágerdala lett.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az IGAZÁN című középlemez platina státuszt ért el, az évet pedig telt házas DUPLA ARÉNA koncerttel zárta a csapat. Az idei esztendő is sűrű programot ad Ákoséknak: már javában zajlik az IGAZÁN / TURNÉ 2015, amely a pécsi, londoni és zürich-i előadás után a legnagyobb hazai fesztiválokon lesz látható, emellett készül a tavalyi két arénakoncert kép- és hanganyaga, és egy új stúdióalbum anyaga is fortyog a vegykonyhában. Az évet idén is a Papp László Budapest Arénában zárja Ákos: 2015. december 17-én, csütörtök este lép színpadra zenekarával, hogy bemutassa az addigra megjelenő új album dalait.

A jegyértékesítés 2015. május 28-án indul az Ákos Webáruházban és a Ticket Express országos hálózatában.

A nagykoncert bejelentésével egyidőben egy vadonatúj koncertklip lát napvilágot: a Calypso a 2014-es DUPLA ARÉNA koncerten került rögzítésre. A dal hangfelvétele az ÉBREDJ MELLETTEM című digitalis maxin jelent meg áprilisban, de június 8-tól megvásárolható lesz a VOLT Fesztivál válogatás CD-jén is.



ÁKOS • IGAZÁN / TURNÉ 2015


Május 30.: ZALAEGERSZEG – ZTE Aréna (Városi Stadion)
Június 12.: BÉKÉSCSABA – Sörfesztivál
Június 18.: VELENCE – A Mi Velencénk Fesztivál
Június 27.: VÁC – V4 Fesztivál és Színházi Találkozó
Július 4.: SOPRON – VOLT fesztivál
Július 17.: EGER – Bolyki-völgy
Július 24.: DEBRECEN – CAMPUS Fesztivál
Július 31.: SZÉKESFEHÉRVÁR – FEZEN
Augusztus 21.: ZAMÁRDI – STRAND Fesztivál
Augusztus 25.: SZEGED – Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN)
Szeptember 5.: HUNGARORING – I. Hungarian Truck Festival
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

Júliusban kétnapos eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába

Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel. Tovább

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky