3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. december 2.

Európa Kiadó lesz a Dürerben

Copyright:

Európa Kiadó - Dürer Kert - 2015. december 4. | Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők során újra és újra úgy tudott megújulni , hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. Egyéni stílusukat és működésük független szellemiségét fennállásuk óta következetesen megőrizve írják és adják elő dalaikat, amelyek közül ma már sok klasszikusnak számít . Bár az Európa Kiadónak 1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét - ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz – az együttes időnként "hibernálva volt", most azonban nagyon is élő, olyannyira, hogy új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd a fellépésen.

A több mint 2 évtizeden át New Yorkban élő, és néhány éve hazaköltözött Menyhárt Jenő hosszú szünet után kezdett el újra magyar nyelvű dalokat írni, 2013-ban pedig megjelent az Annak is kell című albumuk, és mára ezeket a számokat éppúgy kívülről fújja a többgenerációs közönség, mint a klasszikus Küldj egy jelet! vagy a Romolj meg címűt. Sok más zenekarral ellentétben az Európa Kiadó hosszú működése során nem vált a "saját tribute" zenekarává, és ez nem csupán az újabb számaiknak köszönhető, hanem annak a sajátos, filozofikus hangulatnak és életérzésnek, amely a nyolcvanas évektől kezdve máig a pop-rock zene és a költészet keresztmetszetébe helyezi a ma is rendkívüli aktualitással bíró dalokat. Napjainkban újabb és újabb zenészek nyúlnak az - azóta egyetemi tananyaggá is vált - Európa Kiadó számaihoz.

A nyolcvanas-kilencvenes években írt dalok a zenekarral együtt felnőtt korosztálynak sem csupán a nosztalgia életérzését közvetítik és a koncertek közönségét elnézve, a fiatalok közül is sokan felfedezték maguknak a zenekart. Az Európa Kiadó zenéjét ismerők kortól függetlenül biztosak lehetnek abban, hogy ismét húsbavágóan és elemi erővel csendül majd fel : „A jövő itt van, kezdjük újra...”

 

 

Európa Kiadó-koncert
vendég: B A B E L
2015.12.04, 21 óra (kapunyitás: 19 óra)
Dürer Kert, Budapest
Jegyár: 2400,-/2900,- Ft

Online elővétel ITT!

Helyszíni elővétel: Dürer Kert, Wave lemezbolt

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

Júliusban kétnapos eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába

Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel. Tovább

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky