3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. május 3.

10 éves az Óriás

Copyright:

2008-ban egy ötletes klippel törtek be a köztudatba, azóta a klub- és fesztiválszíntér állandó szereplői. Különleges koncerttel és számos meglepetésvendéggel ünnepli 10. születésnapját a budapesti Óriás.

A zenekar a Jön. című debüt-lemez első klipes dalával, a Fát döntenivel mutatta meg: vannak újabb dimenzói a hazai alternatív rocknak. Az odalépős gitárzenében utazó Óriás azóta az egyik legjobb klubzenekarrá nőtte ki magát; 10 klippel, 3 nagylemezzel, 3 EP-vel, valamint rengeteg klub- és fesztiválkoncerttel írta be magát a magyar underground történetébe.

Sokak szerint az Óriás az egyik legjobb dolog volt, ami a 2000-es évek végén történhetett a hazai rockzenével. Kapós, energikus dalaikat, ügyes szövegeiket, tökös megszólalásukat hiánypótlónak aposztrofálta a hazai sajtó. A hol trió, hol kvartett felállású banda mindig is a saját szájíze szerint ment előre. “Ha volt általános cél, akkor az az volt, hogy folyamatosan feszegessük a határainkat, és érezzük jól magunkat. Visszagondolva az első 10 évre, ez eddig 2 pipa.” – mondta el Egyedi Péter gitáros-énekes. A remek lemezek mellé az Óriásban mindig volt egy jó adag plusz ötlet is, gondoljunk csak különleges videóklipjeikre, nagy sikerű közösségi finanszírozási programjukra (Csomagolj Óriást!), az igen hangulatos stúdió-koncertjükre (Live @ SSR) vagy a mindig plusz egy csavart tartalmazó feldolgozásaikra.

Az idén 10 éves zenekar május 7-én rendkívüli koncerttel ünnepli a kerek évfordulót: egy kronológikusan felépített program során érinti a pályafutása összes fontos dalát. Az est során mindenki színpadra lép, aki valaha játszott a zenekarban, ráadásul a színpadon jó pár meglepetésvendég is megfordul majd. “Elindulunk 2006-ból, hogy a végére megérkezzünk a mába és közben minden fontos időszakot érintünk. Egy élő best-of programra számíthat a közönség, sok meglepetéssel.” – mondta el Egyedi.

 

 

A szülinapos Óriás vendége a kiváló Néhai Bárány, valamint az itt bemutatkozó Oltárifiúk lesz.

Event

Jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Tovább

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky