3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. október 5.

Megjelent a Konyha harmadik lemeze

Copyright:

A Konyha zenekar harmadik, "Különbéke" címet viselő albuma minden korábbinál színesebb hangzású, mégis egységesebb lemez lett. A parádés szereposztású - Bán Jánost, Farkas Franciskát és Nagy Ervint egyetlen snittben felvonultató - "Idő van elég" című klippel beharangozott lemez végre megjelent.

Új vizekre evezett harmadik lemezével a háromfős csapat: korábbi anyagaikhoz képest eltűnt a domináns slágerpunk vonal (Kiskifli, Vegyétek el a mobilom), a torzított gitárok háttérbe szorulásával egy időben azonban előkerültek a fúvósok és a zongora: a Charter és a Mosoly utca című dalok hangszerelése funkba-soulba hajlik, a Csapda című dalt egy fuvolaszólam vezeti. A korábban is ihletforrásként emlegetett hatvanas-hetvenes évek világából a vintage dobhangzás helyett most a tizenkéthúros gitárt, a glockenspielt és a pszichedelikus hangulatokat vették elő a zenészek (Szív Kapitány, Mosásban kikopott) és a dalok közt eddig búvópatakként jelen levő folk irány ezen a lemezen határozottabb utat tört magának (Buborék, Tűzd fel, Idő van elég.)

"A második album bemutatója után két héttel már új dalokat próbáltunk" - mesélte Szepesi Mátyás énekes-frontember. - "Sosem akartunk két egyforma dalt írni, de most a szokásosnál is jobban lubickoltunk abban a szabadságban, hogy mennyi mindent csinálhatunk még."

A minden korábbi Konyha felvételnél izgalmasabban szóló lemez produceri munkálatait a csapat Dorozsmai Gergővel (Gustave Tiger) és Horváth Gáspárral (aka Jumo Daddy) közösen látta el.

"Szepesi Matyival tavaly télen kezdtünk el együtt dolgozni, az Idő van elég című dal felvétele kapcsán" - mesélt a közös munkáról Gáspár. - "A nagylemez egészénél egyfajta külső fül voltam, véleményeztem a demókat, a dalokkal kapcsolatos benyomásaimmal próbáltam hozzátenni a végleges szerkezetek és megszólalás kialakulásához. Meglepően időtlen lemezt sikerült írniuk a fiúknak, ahol az elmúlt évtizedek és a mai kor hangzása keveredik. Tetszik, ahogy a country, a rock és a pop keveredik a dalokban, Szepesi Matyi szövegeinek apró kis trükkjei pedig fülbemászóak és őszinték."

A szövegek terén is új utakon jár a Különbéke: a korábban a "szakítós számok specialistája"-ként könyvelték el a zenekart, az új dalok azonban sokkal globálisabban boncolgatják a XXI. századi lét kérdéseit: meddig mehetünk el az áhított belső béke megtalálásáért, feladjuk-e az álmainkat az élhetőbb mindennapokért cserébe (Mosoly utca), hogyan fogadjuk el a veszteségeket (Idő van elég,  El kell menni), de külön kaptadalt a drogok (Szív Kapitány) és a szorongás is (Mosásban kikopott). A szerelem mint téma természetesen megmaradt (Tűzd fel, Leszakad, Buborék), sőt, egy slam-lüktetésű ódát is kapott, a lemez nyitódalaként megszólaló Szerelem képében - "Város, ahol sosem jártál, mégis tudod az utat".

A lemezbemutató koncertre október 22-én kerül sor az Akvárium Klubban, ahová a lemezen szereplő fúvósokat is viszik magukkal, az előzenekar az ex-Kiscsillag dobos, Mihalik Ábel vezette Drastik Putto. A csapat a következő hónapokban intenzíven járja hazánk klubjait, hogy bemutassák az új dalokat szélesebb közönségnek is.

 

 

A lemezbemutató koncert eventje ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Tovább

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky