3290 zenekar 12017 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2009. május 25. | -gabriella-

Kardio fitness Krsával – PASO-koncert

Copyright:

Szombaton fergeteges koncertet adott a PASO a Dürer-kertben. Ennek oka, a már többször emlegetett 6. születésnap volt, és ugye ennek örömére, a csapat barátai is felléptek, mint mondjuk a Budapest Riddim Band, akik szintén olyan hangulatot teremtettek, hogy közhellyel élve, muszáj volt tombolni. De, vajon az kinek a hibája, hogy kevesen voltak?

Az este kezdetén, mire mi odaértünk, a Subicz Gábor Quintett egy kis jazzel indított. Itt még nem volt annyira feltűnő, hogy nagyon kevesen vannak, mivel egyrészt korán volt még, hogy jöjjenek, másrészt, nagyon meleg volt a teremben. Attól függetlenül, az, amit hallottunk belőle, az jó volt, bár ez még nem körvonalazta, hogy az este milyen iszonyatos bulira lehet számítani.

Utánuk következett a T-Rex Riders, ami már közelített zenei stílusban, és itt még mindig csak szállingóztak az emberek. Nem, azt mondom, hogy nem jöttek, hanem, hogy nem sokan. Az én elképzeléseim szerint, ha egy csapatnak 6. születésnapja van, és közelít a 3. nagylemezhez, akkor azért már rendelkezik egy rajongótáborral.

Szóval, lassan de biztosan elkezdődött a koncert. Az elején még simán beálltunk az első sorokba. Itt sikerül beleakadnunk azért nagyon részegékbe. Mondjuk, hogy a SKA zene lehetővé teszi, hogy kicsit durvábban ugrálj. Mondjuk, hogy érzed, hogy neked ezt kell tenned. Mondjuk, hogy kizárod a külvilágot. És akkor ennyit a kis közjátékról, ugyanis egy idő után leszartuk, és azt figyeltük, hogy mennyire rohadt jól játszik a PASO. Teljes zenekarral, tökéletes fúvós szekcióval, néhány számnál, olyan hegedűszólókkal, hogy azt hitted megőrülsz. KRSA pedig, hozta a szokásos formáját, fel alá ugrált a színpadon, és olyan hangulatot teremtett, hogyha söröztél, az kalóriában már nem számított, mert simán elfért volna egy step aerobik órának.

Az este legviccesebb momentuma, az volt, amikor táncversenyt rendeztek a PASO-sok. KRSA megkért minden kedves vállalkozó kedvű rajongót, hogy ha van kedve, egy szám ereéig csatlakozzon a csapathoz, és mutassa meg, hogy ő mennyire jól is tud táncolni. A nyeremény egy 5. születésnapi koncert dvd volt, ami most jelent meg. Azt, hogy ki győz a közönség másik fele döntötte el, taps szint alapján. Itt egy klasszikus szituáció lépett fel. Ki győzzön a picit ducibb srác, vagy a jó csaj? Hát a fiú nyert, mondjuk tényleg nagyon kis helyes volt a színpadon.

És csak ezek után jöttek a durvábbnál durvább számok, vegyesen ment régi és a közeljövőben megjelenő új lemezről is. Volt, szintén egy klasszikusnak számító momentuma az estének, amikor mindenkinek le kellett guggolnia, ami ugye szintén vicces volt. A koncert viszonylag sokáig tartott, de végig egyenletes teljesítményt nyújtottak, úgyhogy ez mindenkiben pozitív élményt hagyott. Zárásként, még leadtak két számot.

És akkor csak álltunk, és vártuk, hogy jöjjön a Budapest Riddim Band, mert ha az Allstarosok ilyen bulit prezentáltak, akkor tőlük mire számíthatunk. És, nem kellett csalódni, voltak ugyan olyan jók, vagy még jobbak is, de ezt már nem tapasztalhatták meg sokan, mert rengeteg ember hazament. (egyik megfejtés, hogy messze van mindenkinek a Dürer kert.) Azon, azért csodálkoztunk, hogy lehet valaki annyira energikus, hogy egymás után két koncertet lenyom. Ez volt a KRSA. Ráadásul mindkettőt teljes energia bedobással. Ez a koncert tökéletes lezárása volt az estének. Itt is volt, persze kisebb meglepetés, ugyanis a Ladánybene 27 egyik tagja, csatlakozott a csapathoz egy számra. Szeretném kiemelni, a vokalista lányt, akinek nagyon jó hangja van. Egy probléma volt, hogy 40 percnél nem tartott tovább az ő fellépésük. Mindegy, itt már nagyon késő is volt, egyre több ember tűnt el a teremből. Amikor lejöttek a színpadról, kezdődött a Sound Sistaz, azért lenne egy erős tippem, vajon erre hányan voltak kíváncsiak.

Buli hangulata: 10/ 10, sajnálhatod, hogy lemaradtál! Majd megnézed jövőre dvd-n ha lesz.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. június 19.

Paramore a Parkban - koncertbeszámoló

Életem első Parkos élményét olyan bandához akartam kötni, amely kiemelkedik a tömegből és egy igazi, különleges élménnyel ajándékoz majd meg. Nos, Hayley kisasszony megadta nekem ezt az élményt. Ezer köszönet érte! Tovább

2013. június 10.

Busaman a Szabadság téren

A hétvégi Belvárosi fesztivál első napjának fő atrakciója a reggea/dancehall műfajban utazó Irie Maffia volt a Szabadság téri színpadon. Bevallom őszintén, én még ezelőtt sose voltam Irie-koncerten. Valahogy sose vonzott annyira a raszta-kultusz, hogy elmenjek egy ilyen eseményre. Ismertem pár számuk refrénjét, de ennyi. Viszont ha már ingyen volt, akkor megnéztem - még a végén magával ragad a hangulat, gondoltam magamban. Tovább

2013. május 23.

Nekem is megvolt! Depeche Mode a Puskás Stadionban

Az élet nagy kérdéseit boncolgatjuk a következő cikkünkben, melyben körbejárjuk a Puskás Ferenc Stadiont, valamint a benne 2013. május 21-én megrendezésre került Depeche Mode-koncertet is. No, meg persze azt, hogy mi ez az őrület itt Magyarországon a zenekar körül... Tovább

2013. május 15.

Hallgatni arany – a The Carbonfools aranylemez-buliján jártunk

Mint megírtuk, fél évvel a megjelenését követően aranylemez lett a The Carbonfools legújabb, Carbonsweet névre hallgató stúdióalbuma. A zenekar a budapesti R33-ban vehette át az elismeréseket – barátok, családtagok, a sajtó és kétszáz szerencsés rajongó jelenlétében. Tovább

2013. május 13.

Valami újnak a kezdete? – a FreshFabrik 20 éves szülinapi koncertjén jártunk

20 éves a FreshFabrik zenekar. A régi szép fejrázós időket felidézendő lesétáltunk az A38 hajóra egy kis nosztalgiázásra. Akinek be kéne mutatnom a FF-ot, az ne olvasson tovább! Aki viszont egyszer is hallotta a Lamentation-t, vagy állt a kétezres évek elején a Sziget Nagyszínpad előtt egy FF koncerten, az érteni fogja a beszámoló lényegét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky