3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2009

2009. július 8. | Egres

A SZIN-re készül a világ

Copyright:

Az egyetlen dolog, ami miatt érdemes várni a nyár végét, az a legnagyobb nyárzáró buli a SZIN. A fesztiválnak mondhatni, igencsak van múltja, ugyanis 1968-ban (!!) rendezték meg először. Akkoriban persze még nem volt ennyire természetes és magától értetődő, hogy zenekarok, színpadra állva, szabadon elénekelhessék nézeteiket, véleményeiket...

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az egykori Szegedi Ifjúsági Napokon politikai, esztétikai, vallási okok miatt mellőzött együttesek is felléphettek, ez a cenzúramentesség adta a rendezvény különleges mivoltát, ami nagyon sokáig remekül működött. Egészen a rendszerváltásig, amikor a fesztivál életében rövid szünet következett. De csak pár évig tartott.

Városi fesztiválból indult a rendezvény, hiszen eleinte főképp a szegediek és Szeged környékiek képviseltették magukat, később kinőtték magunkat és az elmúlt pár év során kiderült, hogy helyük van az országos jelentőségű fesztiválok „nagykönyvében”.

Programkínálatukban eleinte csak magyar együttesek kaptak helyet, később zeneileg átlépték az országhatárokat (Cure, Alphaville, The Tarantinos, Kosheen, Apollo 440 és még sorolhatnánk), mára pedig teljesen természetessé vált, hogy a legjobb hazai csapatok mellett külföldi sztárok is színesítik a SZIN műsorát.

És arcok...Például a szegedi születésű Jáksó László, aki 2006-ban fémjelezte a SZIN életérzést, vagy Badár Sándor, aki 7,5 órás dumarekordjával bizonyította, hogy tényleg ő az ország legnagyobb dumagépe és méltó a 2007-es „SZIN Arca” címre.

Az ide programok is nagyon kecsegtetőek, hiszen ilyen nevek vannak a SZIN- palettáján, mint az Ausztrál Gabriella Cilmi, vagy a már-már hazajáró Russkaja, az Elvin Nine, a világhírű Macy Gray, az újraéledő Guano Apes, a fantasztikus világzenei !Deladap, és a hazai pop, rock és alternatív zene, szinte valamennyi képviselője.

Senki nem bánja meg, ha leutazik, Szegedre az Újszegedi Partfürdőre aug. 26 és 30-a között. Nem csak a zenei program miatt, de a hangulat miatt is, amiről röviden, csak ennyit írnék: Medencék, Tisza-part, sörsátrak (sokféle sörrel) színpadok, babzsákok, koktélok, mindezt egy kicsi, barátságos méretű helyen, egy gyönyörű városban.

Jegyárak: 
Napijegy elővételben (júl. 1-től augusztus 19-ig): 5100.- Helyszínen. 6200.-
Bérlet március 1-től - július 19. 19 óráig: 12.000.-
Bérlet július 20-tól - augusztus 19. 19 óráig: 14.100.-
Bérlet a helyszínen: 16.700.-
SZTE-s nappali tagozatos hallgatók kedvezményes bérlete július 19-ig: 12 000.- Ft
SZTE-s nappali tagozatos hallgatók kedvezményes bérlete július 20-tól augusztus 19-ig: 12 500.- Ft

Szegedi Ifjúsági Napok
Szeged Újszegedi Partfürdő
Augusztus 26-30.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. szeptember 1.

Képek! Az utolsó nap a SZIN-en

A péntektől meggyötörten, egy RE-korsó kávéval, bevetettem magam a  sajtóbuszba, hogy cikket írjak, amikor derült-égből a villámcsapásként, bejelentették, minden 2órával előbb kezdődik és mindennek vége lesz, hajnali 2-kor. Egyszerre hördült fel sok ember, hogy  mi? az nem lehet, pont utolsó nap, amikor mindenki összeszedi megmaradt erejét és pénzét és hatalmasat bulizik reggelig??? Ezután, késő délután megérkezett a vihar és az eső, ami a széllel együtt tökéletesen elintézte, hogy mindenki, aki a SZIN környékén járt, kellőképp szarul nézzen ki másnapra. Tovább

2009. augusztus 31.

Én vagyok a tahó! Galéria!

Én vagyok a tahó! - köszöntötte a mókás kedvű biztonsági őröket a Malacka és a Tahó frontembere, miután azok jót derültek a zenekar nevén. Vidám hangulatban indult tehát az idei SZIN csütörtökön, az első nappal. További apró, és nagyobbacska élményekkel folytatódott, melegvizes zuhanyzóval, sátor alá kiválóan alkalmas szénarakással, és a legzseniálisabb reggelivel, a forró sajtos csodával. Tovább

2009. augusztus 31.

Orosz punk, magyar hip-hop – Russkaja, Belga

A SZIN-t gyorsan ellepte a por. Hömpölygő embertömeg ténfergett, egész nap, felfedezve, a számukra még ismeretlen terepet, kocsmákat, színpadokat. Estére az I Love SZINpad előtt, rengeteg ember várt lelkesen, Lovasira és bandájára. Kis csúszással a Kispál bele is csapott a húrokba. Tovább

2009. augusztus 31.

Képek! Egyetlen lelkes csaj - SZIN

Roma zenétől a ska-ig egészen a balkéni népzenén át, mindenben volt részünk a SZIN-en. A Pepsi Nagyszínpadnál, este 8-tól, hatalmas embertömeg várta a Beshodrom koncertjét. A zenekar '99- óta kényesztet minket különböző kelet-európai és balkáni kultúrákból kiemelt népzenei elemek tudatos ötvözetével. Egyértelmű volt, hogy kavarni fogják a port, hiszen mindenkit megtáncoltat ez a zene. A ritmusos balkáni, kelet-európai zenekar, olyan hangulatot hozott, mintha egy vérbeli lagzin lennénk. Sörpadokon, az asztalokon, de ameddig a szem ellát, ment a csürdöngölés. Tovább

2009. augusztus 30.

Tankcsapda meg az Erős Pista

Mozgalmasra sikeredett a Tankcsapda bulija Szegeden. Negyed kilenckor, kiváncsiságom vitt a Fészek Klub-hoz, ahol a magyar Erős Pista nevű banda lépett föl. A Red Hot Chilli tribute zenekaral még nem találkoztam. Kíváncsiságom vitt rá,hogyan tudják a srácok a chilli számait játszani. Bár a nevük alapján fenntartásaim voltak... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky