Like breathe of naked bodies
sometime you remind me the sin.
Hell as soundless well
takes my head and spirit away.

Your slow motion seduce me
to drop out, to go away,
to tear to pieces all my wounds,
and flood your greedy body.

You must be my punishment.
Suffering facing your mouth,
suffering seeing your face.
Lusting for unfulfilled.
Suffering facing your mouth,
Suffering seeing your face.
Touch of your neck
to fell the sweetnes.
Embarrassment of the Fall. 3x
Embarrassment of the Fool...

Your body flew like a feather.
I hold it like a silky veil
just to make our damnation sweeter.
Your eyes gazing in the Sun.

Like breathe of naked bodies
sometime you remind me the sin.
Hell as soundless well
takes my head and spirit away.

Once when I was walking there
not in human form.
Withouth life in my shell.
I was dead.
And when the Sun paints the sky,
when your body feeds my eye with naked dignity;
your liquid spine runs into mine.

We’ve alredy become one
with the woods of distant thoughts.
Ruins of our reeking body lie waste.
I took your broken arm,
and you rattle my bones.
I want to piece out your parts
what your raging soul has torn.

You're playig with my cheekbone.
Purple raindrops bath your skin.
I lift your arms, your eyes above
to die without touching you.

You must be my punishment.
Suffering facing your mouth,
suffering seeing your face.
Lusting for unfulfilled.
Suffering facing your mouth,
Suffering seeing your face.
Touch of your neck
to fell the sweetnes.
Embarrassment of the Fall. 3x
Embarrassment of the Fool...

Once when I was walking there
not in human form.
Withouth life in my shell.
I was dead.
And wen the Sun paints the sky,
when your body feeds my eye with naked dignity;
your liquid spine runs into mine.

We’ve alredy become one
with the woods of distant thoughts.
Ruins of our reeking body lie waste.
I took your broken arm,
and you rattle my bones.
I want to piece out your parts
what your raging soul has torn.

Kezdetben semmi sem létezett. Sem tér, sem idő, sem valóság, sem jel, sem lét, se nemlét. Ebből keletkezett minden, ami látható és tapintható.

Az első istenpár a tizenharmadik égben lakott, amelynek keletkezéséről senkinek nem sikerült semmit megtudnia.

A sötétség Szele, a Lélek lebegett az ősiszap felett öröktől fogva.

Legelőször ama helyen a Föld felett kiterjedt köd volt, és ott volt a Nagy Szellem és az eget megtartotta magának, midőn az Ég még nem volt megnevezve, s alant a föld sem viselt nevet. Sötétség volt a mélység felett, és Ők a vizek felett lebegtek mert kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak még.

Az alkotó és a romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak.

Mígnem megparancsolták a víz felett lebegő párának, hogy emelkedjék a magasba, mert a Világéjszaka sötét szájának bömbölése hangzik a viharban s a mindent elborító, mozdulatlan tenger ölén fekszik. És az Ő ereje emelte a vizeket az Ég felé.

Feje fölött vagyon az Ég, lábai lant pedig az Alvilág, mint tímár a bőrt, feszítette ki a földet színe előtt, a határtalan semmibe s nem mutatkozott senki ember fiának, pedig a „határtalan idő” már elmerült a sötétségben, amikor még nem volt homok, se tenger, és hideg habok sem mosták a földet, mert az még nem terült, se fölöttünk ég, nyílt varázsnyiladékban, fű nem feslett akkor még.

A kezdet még nem kezdődött akkor, az idő még nem múlott és csak a ködöT ölelték magukba Ők, elveszve a térben; mindenütt jelen de mégis sehol, előrekészített gondolatból alkotva, szerelmes gerjedelemből lényük iránt, önmagukkal közösülve megszülték a Vágyat. A Vágy továbbá szülte magából és övéiből a szellemeket, a halandó lényeket, a lelkeket mind, a kiterjedt Földet és az Eget; alakította a Napot, ellenével a Holddal együtt, s a csillagokat, hogy nézzék harcukat melyeT arany és ezüst vértjükben vívnak, mint örökös ellenségek.

Hatalmas fénnyé alakult át minden; érzékeny, szerető fényé fent, alant pedig szörnyű, szomorú sötétségé, benne bűzlő-iszappal, mely hánykolódott, mozgott és kimondhatatlanul füstölt. A fentiek közül némelyek közösülve egymás között nemzették és szülték a bolygókat, melyeket egyenletes pályájukra állítottak. Kiokádták a csillagok sokaságát, és meghatározták, hogy honnan mosolyogjanak az atomokra, melyek a vágy által vonzódni kezdtek egymáshoz.

Némelyek hatalmas szelet bocsátottak a vizek fölé, hogy az előrekészített világosságban erősen szétfolyanak messze vidékig, helyet adva a bűzlő-iszapnak, hogy szigetekbe csoportosuljon – és befogadva a Szót, világot teremjen – melyeknek partjait egyaránt hideg, meleg és langyos habokkal öblítik s amelyek elválasztják a nagy vizeket a kicsiktől, az édeseket a sósaktól, mélyeket a sekélyektől.

Némelyek közülük pedig áldott magjukat a szigetekre szórták, nagyokra kicsikre egyaránt, vagy a vizekbe, nagyokba kicsikbe, édesekbe sósakba, mélyekbe ugyanúgy mint a sekélyekbe, hogy azok is szüljönek.

Némelyek csikorgó lángokat csapattak felfelé az iszap közül, perzselve a vizet maguk körül, kitolva a levegő-eget az űr és a felszín közé nagyon magasra, hogy ott lenyugodva boltozatként, lencséül szolgáljon a végtelenbe terülő időnek.

Mások pedig megtermékenyítették a földet akaratukkal a Szó által, és az zöld füvet hajtott, ahol alkalmas talajt talált. Fák sarjadtak, melyek zamatos gyümölcsöket termettek belsejükben csírázó maggal, hogy az örök körforgásban sokasítsák magukat.

Némelyek a természet lefelé törekvő elemeiből megformázták az állatokat. A madarakat a levegőben, a halakat a vízben, a egy- és többlábúakat, valamint a csúszómászókat a földön engedték szétszéledni, hogy melyik-melyik ösztöne szerint keresse meg a neki való helyet. És ők termékenyek voltak.

Akkor pedig az Egy Szellem – az első Értelem mindegyik felett –, a lefelé törekvő elemektől azon nyomban felemelkedett a tiszta térségbe, mely keletkezett, így a természet lefelé törekvő elemei indítóok nélkül maradtak, mint puszta anyag. Majd a hatalmat adott a Fény daimonnak, hogy felismerje az ember-ideát, és megteremtse mandragóra gyökérből a porhüvelyt, amelybe újabb Értelmet és életed ad: a mindenek Névadóját, aki a csillagok sokaságából felismeri Sorsát, és mozgásukból meghatározza az időt, aki minden teremtmény felett Lelket, Értelmet és szabad akaratot kap.

The Babylonian whore drink's thee blood.
Buried eyes in her hand.
She waits the bless' of new born flesh.
In her womb blithering memories.
Pleasure of pain.

Of pain.
This is the
construction of your mind.
The emptiness –
measure of the human stain.
With unholy
thoughts of dignity.
You are mine
knife of agony.

Hear my words now flower from the garden.
Hear the truth of your winsome husband.

How he died, by my hand.
The Prophet spoke to me
through the ashes of the bones.
I break into a cold sweat.
From the fire spoken golden ones.

We used to fight together
my sword shield' his life.
He saved me thousand times,
In the battles.
But I was possessed by his wife.

One night, on a foreing land
he sleept near by my bed
I put my conscience to silence
I drow my knife, and stabed his neck
He's solid dead, in coffin bed
far away in monastery

Svjati Boze 6x

Your oath belongs to me my dearest.
My wedded wife.
Unfortunately I am not with you now, on your rugged/raged path.
Woman, beyond the grave I see the tormented pain of your heart.
But please complay with his words
and kill the bastard wile he is a sleep.
Lett him be coursed!
Forewer...

Beloved wife of man
defenseless creature
the vengeance will be full
from the fire spoken golden ones.

The wedlock hymn was bitter
She obey the words.
She was his humble servant
To fulfill the husband's curse.

One night, on the bed of down
she's barely sleep near by the vile
She put her conscience to silence
She drow the knife, and stabed his neck
He's solid dead, in coffin bed
He's solid dead, in sinful bed.