3285 zenekar 12001 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2009. szeptember 20. | -gabriella-

Lovasi András végtelen története

Copyright:

A Scooter iszonyatos tömegnyomora után, egy viszonylag, csendes, visszafogott napra érkeztünk a BME Fesztiválon. Szokásos magyar együttesek, viszonylag jó koncertekkel, egy elég közepes napon, avagy hogy írjunk körbe közhelyekkel eseményeket. Azbeszt, Képzelt város, Jurij, Vad Fruttik, Kispál és a Borz, ez egy ilyen este volt. Ja, meg persze Whiteboy!

A történet nagyjából ott kezdődik, hogy egy nyári fesztivál idény után, gyakorlatilag már az összes magyar együttest unjuk. Szóval, akik talán meglepetést okozhattak volna, az az este első három fellépője lehetett volna.

Viszont korábbi tapasztalatainkból arra következtettünk, hogy korán úgysem érdemes kimenni a rakpartra, úgyhogy az első koncert, aznap amibe belehallgattunk, az a Képzelt város volt. Ők, saját állításuk szerint experimentált, és indie zenét játszanak, ráadásul mindezt élő cselló szólóval, az összhang nem rossz, de sajnos a zene távolról sem annyira izgalmas, mint amennyire lehetne.

Utána, a már valamivel nagyobb népszerűségnek örvendő Jurij következett, akik úgyszintén nem alkottak valami nagyot. Amit ki lehet emelni tőlük, hogy szintén jó összhangú zenét csinálnak, az Utazás című szám, pedig még nem is lenne rossz, de inkább hallgatom otthon, mint koncerten. Megjegyzem, valahogy a Műszakisok is megérezhették ezt, ugyanis, nagyjából, ha voltak 200-an kinn, akkor sokat mondok.

És akkor jött a Vad Fruttik, akiket ugye nyilván nem hallottunk eleget a nyáron, meg az oldalon amúgy is van egy hipe a csapat körül. Szóval, elkezdték, a Marcell viccelődött az előző napi Scooterrel, meg volt make some noise, és hasonlók. Egyébként jó volt a koncert, kb. semmi extra, mondjuk mellettem volt egy lány, aki úgy táncolt a zenére, hogy azt hittem elélvez. Tehát ebből levonhatjuk a következtetést, hogy az embereknek nagyon tetszett a Tánc, a tánc. Érti, aki érti.

Lovasi Andrást, és csapatát valószínű nem kell bemutatnom senkinek, hiszen generációk nőttek fel rajta, és a zenéjén, és hála a Kiscsillagnak, ez egy végtelen történet lesz. A Kispál koncertje, eléggé visszafogottra sikerült a zenészek részéről, a tömeg részéről kevésbé, hiszen az első sorban 4-5 biztonsági őr tartotta a kordonokat, hogy nehogy átszakítsák. Szerintem minden rajongó, és „pár számot ismerek, de elmegyek” ember jól érezhette magát, és mivel a repertoár akkora, mindenki kedvenc száma lement valószínű. Én például a Húsrágó hídverőnek örültem.

Őszintén szólva, az előző napi Scooter után kevésbé éreztük magunkba az erőt, hogy egy jó kis Whiteboyal zárjuk az estét, úgyhogy fogalmam sincs, hogy milyen lehetett, de nagyjából, ha belövöm a Dokk Beach és a Rió hangulatát, akkor el tudom képzelni. Mondjuk, eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ezen a fesztiválon inkább ez a zene a nyerő.

Szép, csendes, visszafogott este volt ez!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
gebriell 2010. feb. 6.  20:32 7
a képeket nem én teszem ki a cikk mellé.
   
Sándor Noémi 2010. jan. 27.  10:02 6
Héééé!
Kicserélték az ellopott képet egy másikra. Ennek a fotósa tud róla?
Tolvaj társaság!
Írok a kép eredeti tulajdonosának!
   
hzolee 2010. jan. 27.  09:39 5
Kicseréltétek a képet. Ide lehetne tenni egy commentet egy ígérettel, hogy többet nem lopkodtok. Kik lapátolják össze ezt a blogot (üzleti vállalkozásként, jegyzem meg)? Mi ez, hogy ráguglizok egy zenészre, majd pofátlanul beillesztem a cikkembe, amit találok? MI az, hogy utána sunnyogva lecserélem a képet, közben néma csönd? Nemcsak erre az egy "cikketekre" vonatkozik ám! Hol élünk?! (Ja, persze, tudom, el lehet menni...)
   
Sándor Noémi 2010. jan. 26.  23:44 4
Pocsék cikk, lopott kép.
Kedves Gabriella!
Honnan merítetted ezt a képet Lovasiról? Ismerem a kép készítőjét, nem hinném, hogy engedélyezte a szétvágott képének ellopását.
   
xxxyyy 2010. jan. 26.  23:26 3
Gabriella, tudnál mesélni itt a fenti fotó eredetéről? Ki készítette, honnan szereztétek?
   
Senya 2009. okt. 9.  10:37 2
Jó,hogy ha csak a fesztiválok vége miatt unjuk a magyar együtteseket.Én mondjuk egész évben,tisztelet a kivételnek.Persze a legizgalmasabbak esetében nincs lehetőség se a megunásra.Az ismeretlenség homálya jótékonyan fedi őket ...
   
Jukkabt 2009. sze. 23.  14:11 1
Ó Gabriella! Tanulj már meg írni! De komolyan!
   

2013. május 15.

Hallgatni arany – a The Carbonfools aranylemez-buliján jártunk

Mint megírtuk, fél évvel a megjelenését követően aranylemez lett a The Carbonfools legújabb, Carbonsweet névre hallgató stúdióalbuma. A zenekar a budapesti R33-ban vehette át az elismeréseket – barátok, családtagok, a sajtó és kétszáz szerencsés rajongó jelenlétében. Tovább

2013. május 13.

Valami újnak a kezdete? – a FreshFabrik 20 éves szülinapi koncertjén jártunk

20 éves a FreshFabrik zenekar. A régi szép fejrázós időket felidézendő lesétáltunk az A38 hajóra egy kis nosztalgiázásra. Akinek be kéne mutatnom a FF-ot, az ne olvasson tovább! Aki viszont egyszer is hallotta a Lamentation-t, vagy állt a kétezres évek elején a Sziget Nagyszínpad előtt egy FF koncerten, az érteni fogja a beszámoló lényegét. Tovább

2013. május 4.

Összefoglaló: Komáromi Napok 2013

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Komárom városának legnagyobb kulturális-szórakoztató eseményét, amelyet idén másodszor nem a Monostori Erődben, hanem a város szívében látogathattak meg az érdeklődők. Éppen ezért szinte végig teltház volt a Jókai ligetben, amely a program központjaként funkcionált. Tovább

2013. április 27.

Az Irie Maffia tesztelte a Parkot

A tavalyi év egyik legsikeresebb bulicentruma, a Budapest Park április 25-én ismét megnyitotta kapuit - először az Irie Maffia legénysége próbálhatta ki a Nagyszínpadot. Többezer emberre számítottak és az este 10 órai hangerő-korlátozáshoz igazították az ütemtervet - mindezekkel együtt a buli az ígéretekhez híven Nagyon Jó Lett! Tovább

2013. április 24.

A tönkrement hangkártya, a jazzli, meg a szülinapos esete a Carbonfools koncertjén

Április 20-án a Carbonfools együttes hűséges közönségének ezúttal egészen a Bécsi útig, a Symbolba kellett elzarándokolnia egy jónak ígérkező szombat estéért. Amely a kezdeti nehézségek ellenére valóban jól sikerült. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky