2971 zenekar 10771 letölthető zene
Hazai

2010. február 26.

A Neo Rádió tehetségeket keres

Copyright:

Trunkos András (szövegíró, zeneszerző, basszusgitáros/Omega, Rolls Frakció, Bikini) felvállalta azt, amit kevesen ebben az országban. Lehetőséget szeretne biztosítani amatőr zenekaroknak a bemutatkozásra. Az új és friss hangok megtalálásához a Neo Rádiótól kapta meg a támogatást, Boros Lajos (Lali király) műsorában. Ez az akció érinti az összes MyMusic-on jelenlévő zenekart is, így érdemes beküldeni a legjobb felvételeket.

  • megosztás
      Megosztom az iWiW-en
  • kapcsolódó linkek

Ma Magyarországon kereskedelmi rádióban szólni utópisztikus gondolat egy amatőr zenekar számára, pedig szép számmal élnek közöttünk. Tehetséges zenészek alkotnak, néha a semmire. Vannak akik néhány év próbálkozás után feladják, de vannak akik egész életükben várják a kitörési lehetőséget. András több évtizedes zenei múlttal rendelkezik, szövegíróként, dalszerzőként és zenészként is jól ismert. Olyan dalok fűződnek a nevéhez mint Rolls Frakció: Budapest felett, Omega: Égi jel, Bikini: Veri az élet.

András elmondta: "Szeretné ezzel segíteni a tehetséges zenészeket/ zenekarokat, hiszen mindenkinek meg kell adni a lehetőséget. A műsor még csak a harmadik adásán van túl,de máris nagy az érdeklődés. Szép számmal érkeznek a dalok a zenekaroktól, és zenészkörökben futótűzként terjed a műsor híre."

A Káosz slágerlistát, a tervek szerint, egy Káosz-fesztivál is követni fogja, ahol ismét megadódhat a lehetőség néhány, eddig rejtőzködő tehetségnek a bemutatkozásra. Trunkos András bízik abban,hogy minél több új és friss "hangot" tud bemutatni.

A műsor minden vasárnap este 6 és 8 között hallható a Neo Rádióban.

Hozzászólások
judzsin 2010. már. 8.  18:57 3
Sziasztok!
2010. március 14-én vasárnap este 6 és 8 között Jóindulat a NEO-ban a Lali király c. műsorban. Ha minél több sms-t kapunk, annál több ideig fog szólni Jóindulat a rádióban, megköszönnénk a szavazatodat :) , sőt a legtöbb szavazatot kapó zenekar felléphet a Káosz fesztiválon.

Neo Fm Rádió FM 107.2 Mhz

Az sms szám, amin szavazni lehet: 06 20 558 9940

A műsor kezdetén Lali király majd bemondja, hogy melyik zenekarhoz, melyik számot kell sms-ben elküldeni.

"Minden vasárnap este 6 és 8 között 10 amatőr zenekar kap lehetőséget. A zenekarokra szavazni lehet és akire a legtöbb szavazat érkezik annak a zenekarnak a dala szól legtovább és legtöbbet a műsor ideje alatt. A heti nyertes meghívást kap a Káosz fesztiválra ami előreláthatólag ez év augusztusában kerül megrendezésre Balatonfüreden. Aki nem győz annak sem kell elkeserednie,mert az első 5 helyezett zenekarral a jövőben tovább is szeretne foglalkozni a rádió."

Ha fent vagytok a Facebook-on, csatlakozzatok a Káosz fesztiválhoz, itt megtalálhatjátok a legfrissebb információkat.

ELŐRE IS KÖSZI :)

Üdv: Jóindulat - Balázs, Ádám, Dávid, Dani

http://www.lalikiraly.hu/

[link]
   
pinarchia 2010. már. 2.  15:52 2
gondolom hallgatni kell a műsort vasárnap... és ott kiderül, mit kell tenni... de nem biztos...
egyébként itt van a műsorhoz az adatlap:
Lali király
Telefon: 06 1 555-1000
SMS/MMS: 06 30 3-000-000
e-mail: lali@lalikiraly.hu
honlap: www.lalikiraly.hu

   
luke18 2010. már. 2.  15:07 1
és hova kell beküldeni a számokat?
   

2010. július 21.

Peller Mariann a Belmondo új klipjében

Leforgatták a Belmondo zenekar új klipjét a most megjelent Szájba rágót! album Drága lányok című számához. A kliphez felkérték Peller Mariannt is, aki örömmel mondott igent a forgatásra. Sőt! Mint kiderült ő egy igazi rajongó is egyben... Tovább

2010. július 20.

Niki Belucci újabb szerepet vállal

Niki Belucci évek óta rezidens szerepet tölt be népszerű külföldi klubokban. Nagysikerű fellépéseket tartott többek közt Cannes-ban, St. Tropez-ban és az olasz Baia Imperiale-ban is. Magyarország legsikeresebb csaj lemezlovasának régi vágya vált valóra azzal, hogy idén nyáron az elektronikus zene fellegvárában az ibizai Club Amnesia-ban vár rá rezidens szerep. Tovább

2010. július 13.

Se kép, se hang a No Thanx-nél!

A Se kép, se hang című album kizárólag az újságárusító helyeken kapható, mindössze 1190 forintért. Kérd az eladótól! A régi tagok - Olivér, Dani, Peti, Dávid - mellett bemutatkozik az új énekes, Roli. Az albumhoz készült klip is megnézhető itt! Tovább

2010. július 8.

AHA and the Barbies

Érdekes hír, miszerint az A-HA farewell turnéján az Anna and the Barbies lép fel, mint előzenekar. Úgy látszik a Stereo MC’s és Lenny Kravitz után Morten Harketék is úgy érezték, hogy Annáék nélkül nincs értelme Budapesten koncertezniük. Mélyen egyetértünk velük. A koncert július 14-én lesz 20.00 órai kezdettel a Pap László Budapest Sportarénában. Tovább

2010. július 8.

Hét országban turnézik a Jutasi

Jutasi Tamásnak eleinte még kikérő kellett a középiskolából, hogy éjszakánként dolgozhasson, manapság pedig már nem csak itthon igen népszerű, hanem a környező országokban is rengeteg rajongója akad. Ősszel Hetedhét ország turnéra indul Óperentzia zenekarával. Időközben a Beck’s Different by Choice Award példaképkereső kampány második fordulójába is bejutott. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky