2010. április 16. | Betty

Vad Fruttik szürreális volt a MÜPÁ-ban

Április 9-én a Vad Fruttik zenekar egy különleges koncerttel kápráztatta el a MÜPA közönségét. A Fesztivál Színházban tartott műsorra minden jegy elkelt. Nem csoda, hiszen nem hétköznapi produkcióra számíthattunk, mivel kivételesen egy bohém éjszaka helyett egy szürreális világba invitáltak minket. Kiváló zene, vendégművészek, audio-vizuális élmények, tangóharmonika, fehér rózsák és persze sárga zsiguli biztosította a jó hangulatot.

A Művészetek Palotája gondolt egy nagyot, és szélesre tárta kapuit a hazai underground zenekarok előtt, hogy megmutathassák, zenéjük hogyan szól akusztikusan, áthangszerelve. Játszott itt már többek közt a Quimby, a Kispál és a borz és most a Vad Fruttik is bizonyította, hogy létre tud hozni egy olyan produkciót, amely a megszokottól eltérő. Régi számok új köntösben, valamint vadiúj, eddig még sehol nem hallott szerzemények is felcsendültek az este folyamán, az élményt pedig kivetített filmrészletek, fénytechnika és a dalok közötti hanganyagok emelték.

Kudlik Juli hangja nyitotta az előadást, közben végig pattogott a lemez, így vezetve elő az első számot, ami a ’Forró nyár’ volt. Kudlik Juli később még egyszer feltűnt, de rajta kívül itt volt még Latinovits Zoltán, Halász Jutka, Ulmann Mónika, Csákányi László és Süsü, azaz Bodrogi Gyula is, hiszen megidézték őket különböző felvételekről. Bizonyos számok előtt, mintegy átvezető részként sötétbe borult a színpad, elaludtak a fények és a rövid hanganyagok segítségével ráhangolódhattunk a következő zeneszámra. Likó Marci válogatta össze a szövegrészleteket. Olyanokat keresett, amelyek benne erős érzelmeket ébresztettek, vagy a tartalom vagy maga az előadó miatt. Mint például Csákányi László, akit többször is hallhattunk, hol Karak hangjaként tűnt fel a Vukból, hol az ’Öreg fiú dalát’ énekelte el.

Az est bővelkedett vizuális élményekben is. Most elsősorban nem a fiúk elegáns öltözékére gondolok (de azért is jár a plusz pont), hanem a kivetített filmrészletekre és a fénytechnikára. A vizuális show-ért Korán Gabriella és Csöngető Csaba felelt. Megjelent a háttérben a fiatal Hernádi Judit fekete-fehérben, amint épp a ’Sohase mond’ című régi slágert énekli, de voltak játszadozó gyerekek, sőt még csontvázak is – mindig olyan képet kaptunk, amit az adott szám hangulatához passzolt. A ’Tánc’ elektronikus hangzását füsttel és a stroboszkóp használatával fokozták. A ’Hervadó virágok’ temetői hangulatot árasztott, a ’Sárga Zsiguli’ alatt pedig lagziban érezhettük magunkat.

Ez a szám nem mellesleg az est fénypontja volt. Csak Marci és Gyuszkó maradt a színpadon. Felidézték azt a pillanatot, amikor 30 év múlva, megvénülve a fűzfői művelődési házban hakniznak. Kabaré volt ez a javából! Zseniális volt, ahogy Marci kifigurázta saját magukat, illetve ezt a régi slágert. Egy szintetizátor, ének, diszkófények, egyenlő fergeteges hangulat.

Ennél a számnál éreztem egyébként azt, hogy felengedtek a fiúk. A műsor elején, a mindig laza zenekar feszültnek tűnt, gondolom a helyszín és a megfelelés súlya miatt. Nem jött jókor a pár szám után bekövetkezett technikai hiba sem. Egy rövid időre le kellett állniuk, így Marci rögtönzött stand up comedy-vel próbálta menteni a helyzetet, több-kevesebb sikerrel. Még a dekorációnak szánt fehér rózsákat is bevetette a cél érdekében. Aki szerencsés volt, az egy rózsával lett gazdagabb a be nem tervezett szünet alatt.

Ezt a kis malőrt leszámítva azonban minden remek volt. Sikerült a dalok zömét áthangszerelni, néha egy-két számot az elején fel sem ismertem. Zseniális volt például az ’Úgy fáj’ Gyuszkó tangóharmonikás kíséretével, a ’Szerelmes dal’, melyhez két vendégművész csatlakozott. Marton Zoltán trombitával, Glück Balázs pedig ütős hangszerekkel bossa novás hangulatot varázsolt. Érdekes volt még a ’Galaxis szépét’ rockosan, az ’Izabellát’ reggae változatban és a ’Kemikáliákat’ bluesos stílusban hallani.

Persze az új számok sem maradhattak ki a produkcióból. Az új album szeptemberre várható, erről hat szerzeményt adtak elő. Három dalnak ezen az estén volt a premierje. A ’Lehunyom a szemem’ szövegét szerintem sokan megkönnyezték, szívszaggatóan gyönyörű volt! A ’Bálban’ ehhez képest zúzósabb szám, a ’Boroskóla’ pedig könnyed hangulatú dal.

A másik három viszont az igazi rajongóknak már ismerősen csenghetett, hiszen a banda egy jó ideje már játssza őket. Ezek a ’Limonádé’, a ’Béke presszó’ (mely régebben még ’Lepkedal’ néven futott) és a ’Lehetek én is’, melyhez már leforgatták a videóklipet is, amely hamarosan debütálni fog. Ezzel zárták is az estét, plusz levezető zenének az ’Este fess a pesti nő’ című szám szólt visszafelé.

Igazság szerint fenntartásokkal kezelem az ehhez hasonló akusztikus próbálkozásokat. De kellemesen csalódtam, mert a fiúk tényleg kitettek magukért. Tudtak élni a lehetőséggel, és egy igazán profi műsort hoztak össze. Az új számok egyszerűen zseniálisak, talán nem túlzás azt állítani, hogy az új album nagyot robban majd. Sokat nevettünk, mosolyogtunk, néha kicsit szomorkodtunk és elmorzsoltunk egy-egy könnycseppet – ezek mind arra bizonyítékok, hogy a közel két órás műsor bizony hatással volt ránk. Számomra emlékezetes este volt, egy különleges koncertélménnyel lettem gazdagabb. Még sok ilyet!

Betty