3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. április 26.

Lady Gaga Budapesten ijesztget

Copyright:

Lady Gaga, a jelenkor egyik legizgalmasabb és innovatív előadója a teltházas európai turnéjának őszi bővítését jelentett be. The Monster Ball Tour starring Lady Gaga elnevezésű koncertsorozat május 7-én indul Stockholmban és német, holland, belga, francia, angol helyszínek követik, valamint egy észak-amerikai turné.  Azonban az elsöprő fogadtatásra való tekintettel a turné ősszel visszatér Európába, és október 13-tól egy újabb szériát láthat a közönség.

Hűen Lady Gaga teátrális tulajdonságához, valamint újító és kreatív szelleméhez, az ígéretek szerint a bulik kitolják az élő koncert élményének határait, a rajongókat egy még látványosabb és elképesztő showban részesítve, mint amit az eddigi koncerteken tapasztalhattak.

A kritikusok világszerte lelkesednek a turnéért, amelyet Gaga egyszerűen csak „az első pop-elektro opera”-nak nevez. A The Sun „lélegzetelállító dolog”-nak hívja, és „a legjobb shownak, amit idén láthatsz”. A londoni Independent az írja: „Gaga-nak sikerült, s ezért most az egész pop világ meg akarja lovagolni Gaga diszkó rúdját”. Radio City Music Hall-béli fellépése kapcsán a New York Times így méltatta: „a koncert állandóan gondoskodik egy-egy értékes pillanatképről, hol egy sci-fi tablóról, hol egy szűk, csillogó kosztümről. De az őt körülvevő külsőségeknél még sokkal jobb az, amit Lady Gaga csinál.”

Live Nation Global Touring a nemzetközi promotere és producere a turnénak Arthur Fogel elnök vezetése alatt, aki elmondta: „Lady Gaga már megkezdte a popzene forradalmasítását és az új produkcióban ezt folytatja. Felvillanyozó, hogy mi vihetjük el a The Monster Ball turnét a rajongóknak világszerte.”

Lady Gaga tavaly novemberben megjelent The Fame Monster albumát mutatja be a koncerteken. Az anyag a 2008-ban szinte minden díjat elnyert The Fame lemezt követte, amelyről a listavezető Just Dance és Poker Face dalok származnak. A két albumból összesen több mint 12 millió fogyott el világszerte, az öt kislemezből – Just Dance, Pokerface, Lovegame, Paparazzi, Bad Romance – több mint 30 millió példány kelt el. Az interneten csupán a Bad Romance videóját 125 millióan nézték meg.

Lady Gaga a napokban mutatta be Telephone című új dalát, melyet Beyoncé-val közösen adnak elő, és az E! tévén, illetve a VEVO oldalon biztosan mindenki megtalálja.

A teljes turnéról információk: www.ladygaga.com

A budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a www.livenation.hu oldal április 28-án reggel 9 óráig regisztrált tagjai juthatnak. A tagoknak április 28-án 13 óra és 29-e 15 óra között áll rendelkezésre az összes belépőjegy, melyből szabadon választhatnak. Egy tag maximum 4 jegyet vásárolhat.

Április 30-án, délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés a www.livenation.hu oldalon keresztül, valamint a Ticket Express és az Eventim országos hálózatában.

A Budapest Sportarénában 2010. november 7-én megrendezésre kerülő koncertre 4 különböző kategóriájú ülőjegyet valamint állójegyeket lehet vásárolni.

Ezen felül egy nagyon limitált mennyiségű, úgynevezett early entry package, azaz korai bejutást biztosító belépő is forgalomba kerül, amely az állójegy mellett egy hivatalos kapunyitás előtti külön belépést és egy ajándékot is magában foglal.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
karl boro 2010. ápr.. 26.  22:05 3
ez mire utal?
   
Robi83 2010. ápr.. 26.  21:40 2
szerkesztett
Előzmény:   Robi83    2010. ápr.. 26.  21:39  
Robi83 2010. ápr.. 26.  21:39 1
Május 24-én pedig egy művész lép fel Budapesten, nem ilyen műanyag csaj (?)...

Jean Michel Jarre.
   

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky