3248 zenekar 11937 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. május 27.

Hazánkban lép fel a csodálatos Natalie Cole

Copyright:

A nyolc Grammy-díjjal elismert legendás énekesnő, az ugyancsak klasszikus legendaként számon tartott Nat "King" Cole lánya NATALIE COLE Magyarországra érkezik!

Amikor Natalie Cole igen termékeny jazz kollekciója, az Unforgettable…With Love 1991-ben megjelent öt hétig időzött a slágerlisták első helyén és több, mint nyolcmillió példányt eladtak belőle csak az Egyesült Államokban. Arról pedig már nem is beszélve, hogy hat Grammy Díjat kapott érte, közte az Év lemezének és felvételének járót. Hosszú szünet után tavaly jelentette meg a kollekció második részét, a Still Unforgettable-t. A siker ezúttal is fergeteges volt, hiszen nemcsak két Grammy-díjat nyert vele, hanem az NAACP Award Legjobb Jazz művészének járó elismerését is megkapta. Az életben az időzítés a legfontosabb, és semmi nem sietett, hogy azonnal megjelentessek egy újabb albumot - mondta Cole.

Elhatároztam, hogy elmélyülök az American Songbook oldalai között, és nem csak édesapám dalait választom ki, hanem olyan előadók szerzeményei közt is válogatok, mint Frank Sinatra, Lena Horne, Sammy Davis Jr. és Peggy Lee. Ezek a dalok az életről szólnak. Engem, mint énekest, de a közönségemet is egy kedves, felejthetetlen utazásra visznek.

A Still Unforgettable borítóján találhatjuk a közkedvelt, klasszikusnak számító a "The Best is Yet To Come,"-ot , a "Come Rain or Come Shine,"-t vagy a "Nice 'N' Easy"-t, és olyat is, mint például a "Coffee Time,", amelyet Cole először énekelt el. Kihívás volt elénekelni minden egyes dalt, hiszen az eredeti változatok annyira egyediek. Nehéz volt úgy megközelíteni ezeket, hogy ne veszítsék el azt a lényegüket, amitől annyira nagyszerűek lettek - magyarázta Cole.

Natalie Cole
2010. július 26. 20 óra
Papp László Budapest Sport Aréna, 1143 Bp. Stefánia út 2.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. május 16.

M.É.Z. klubkoncertek a retró jegyében

Egy héten belül két Budapesti koncertet ad a legendás M.É.Z. együttes. A zenekar gőzerővel készül a jövőre esedékes 25 éves születésnapjára. Ennek kapcsán ismét összeállt az eredeti banda és visszatértek a zenei klubéletbe. Május 17-én az Old Mans Pubban, majd két nap múlva a Fregattban tartanak nagy bulit. Tovább

2012. május 16.

Szemző Tibor és a Cinematic Music Company az A38-on 

Magyarország egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzője, a fimrendezőként, performerként, narrátorként és előadóművészként egyaránt kitűnő Szemző Tibor hatrészes életműsorozatának első eseményére kerül sor az A38 Hajón. Az egykor Erdély Miklóssal vagy a 180-as Csoporttal is együtt dolgozó művész páratlanul gazdag és változatos életművéből válogat, a nyitó alkalommal „irodalmi alapanyagot” használva: Hamvas Béla, Ottlik Géza és Ludwig Wittgenstein műveire írt darabjait adja elő együttesével, a Cinemtaic Music Comapnyvel.  Tovább

2012. május 16.

A Magyar Könnyűzene Ünnepe az Akasztói Arénában 

Miközben egyre több külföldi sztár ad koncertet Magyarországon, a hazai előadók fellépéseinek sikere azt bizonyítja, hogy a magyar közönségnek nagy igénye van a hazai énekesekre, zenekarokra, és azokra az általuk megismert magyar slágerekre, amelyeket együtt énekelhetnek velük. A  fellépők sokszínűsége és eltérő korosztálya azt bizonyítja, hogy a minőségi és értékes zene, és így a magyar könnyűzene is kortalan.Mindezt megtekinthetitek az Akasztói Aréna és Rendezvényközpontban május 26 és 27 között.  Tovább

2012. május 15.

Ganxsta Zolee felgyújtja a Park színpadát!

Ganxsta Zolee és csapata immáron 17 éve szókimondó szövegeiről, zúzós rap&roll zenéjéról, valamint atomrobbanásnyi energiával megspékelt koncertjeiről közismert. Év eleje óta MiTiSzó elnevezésű turnéjukkal járják keresztül-kasul az országot, nem kis felfordulást hagyva maguk után. No de nem kell azonnal világméretű katasztrófára gondolni!  Hazánk szövegelő fenegyerekei folyton-folyvást előrukkolnak valamivel, mely a koncertre látogatókat hosszú időre kitartó pozitív hangulattal látja el. Egyébként ezekben a gondterhes időkben mi más is járna a népnek, mint a felhőtlen szórakozás?   Tovább

2012. május 15.

Hangra, banda! Jótékonysági fesztivál az Akvárium Klubban

2012. június 2-án „Hangra banda!” címmel nagyszabású jótékonysági fesztiválnak ad otthont a budapesti Akvárium Klub (a korábbi Gödör). A professzionális koncerthelyszínen több népszerű zenész és együttes is fellép, köztük az egykori Kaukázus frontembere, Kardos-Horváth János és új zenekara, a K2, az Anna and the Barbies, a Retro School Band és a Hollywood Rose, a Supernem és a Crescendo, a ProtoCall és DJ Dominique. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky