3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. június 4.

LENA és a Satellite tündérmese

Copyright:

Lena Meyer-Landrut története akár egy filmbe is beillene, hiszen a "My Casette Player" címmel az első lemezét június 7-én megjelentető alig 19 éves lány még éppen készült a vizsgáira, mikor kiderült: ő fogja képviselni Németországot a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon! A sikertörténet természetesen az első helyezésért járó trófea átvételével nem érhet véget.

"Először még nem is beszéltem a barátaimnak arról, hogy részt vettem a válogatáson, hogy nehogy aztán különféle kommenteket írogassanak nekem, hiszen ezután senki nem is vett volna komolyan.”  - mondta Lena, aki habár gyerekkorában vett pár balett leckét, sosem tanult énekelni vagy zenélni.

Az elődöntők során mind a közönség, mind a zsűri le volt nyűgözve a született tehetségétől és rendkívüli karizmájától, saját kedvenc előadói között is csak igazi egyéniségeket találunk, mint a nemrég új lemezzel jelentkezett Erykah Badu vagy Yann Tiersen.

A "Satellite" című dal szerzőpárosa sokáig nem akarta odaadni a dalt senkinek, de Lena-ban megtalálták azt a különleges szikrát, ami életre keltette szerzeményüket, Lena lendületet, kisugárzást és egyedi hangzást adott a számnak.

Mikor bejelentették, hogy ő nyerte az országos döntőt, szóhoz sem jutott. Később csak annyit mondott, hogy az érzés ott akkor leírhatatlan volt, és az is marad.

Lena soha nem ragadt le egyetlen stílusnál a zenehallgatás során sem, mindig nyitott volt az új dolgokra, amivel szorosan összefügg, hogy egy ilyen zeneileg nyitott közösségben töltötte diákéveit.

Az újdonsült énekesnő nem a szokványos módon nyerte meg a versenyt, hiszen nem egy előre alaposan kitalált produkcióról van szó, Meyer-Landrut kisasszony egyedül lehengerlő személyiségének és előadásmódjának köszönheti sikerét. "Satellite" című dala vezeti az összes jelentős európai letöltési listát, és német rekordot is felállított, hiszen ilyen rövid idő alatt ekkora sikert még egy dal sem ért el.

"Tudom, hogy ez most hihetetlen, de ez még csak a kezdet. Nem szeretnék elszállni magamtól, és nem szeretném, ha mások ezt gondolnák rólam. Ez most csak egy gyönyörű pillanat, egy szívet melengető fénykép a 'most'-ról, de inkább az érdekel jelenleg, hogy milyen képeket tartogat számomra a jövő."

Az eddigi fogadtatást, és a hazai közönség reakcióját látva megannyi szép emlékre tehet szert Lena a közeljövőben, reméljük még sokat hallunk róla, és Ti is megkedveltétek ezt a közvetlen német kiscsajt.


Lena Meyer-Landrut – My Casette Player

TRACKLIST

1. Satellite
2. My Cassette Player
3. Not Following
4. I Like to Bang My Head
5. My Same
6. Caterpillar in the Rain
7. Love Me
8. Touch a New Day
9. Bee
10. You Can't Stop Me
11. Mr. Curiosity
12. I Just Want Your Kiss
13. Wonderful Dreaming

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky