3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. június 29.

Intim részek: The Trousers

Copyright:

Megjelent a The Trousers új „Soul Machine” című korongja. A második lemez felvételei az Artist Factoryben készültek, Budapesten, ahol a zenekar dobosa, Csészi a hangmérnök. Nagyon fontos volt számukra, hogy intim, barátságos atmoszférában dolgozhassanak, legyen idő megérlelni az elképzeléseiket.

Két vendégművész is szerepel a felvételeken: Hodosi Enikő és a Kőváry Zoli bátyja, Péter, akik a Neóból lehetnek ismerősek. Enikő, aki négy dalban is vokálozik, nagyon jól ismeri és hozza azt az ősi blues és soul-feelinget, amit ezekbe a nótákba igyekeznek belecsempészni. Peti, aki az első lemezen producerként is közreműködött, most „High on Love” című dalba varázsolt egy hátborzongató, pszichedelikus vonós-témát.

Az autentikus, nyers, kompromisszummentes rock and roll-hangzás dominál az egész lemezen, emellett azonban nagyon is dal-centrikus. Ennek egyik fontos összetevője, hogy a számok alapvetően akusztikus gitáron születnek, nem próbatermi zajongásban írják azokat.

Körülbelül egy hónapja jelent meg a lemez első videója, amit Vígh Dávid (Turbo) rendezett a „Mortal Moon” című számhoz. Igazi image-klipet forgattak, melyben egy valódi, dögös rock zenekar képe rajzolódik ki, megbolondítva egy nagyon erotikus, lidércszerű női lény megjelenésével.

A lemezbe ITT bele lehet hallgatni!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky