3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. október 20.

Lemezbemutat a magyar reggae nagy megmondója, a Copy Con

Copyright:

Három év után új albummal jelentkezik a magyar reggae „nagy megmondója”, a Copy Con; a régóta áhított új korong, Irónia címmel 2010. október végén lát napvilágot, a teljes anyag – és persze néhány korábbi sláger – pedig november 6-án, a Petőfi Csarnokban kerül majd színpadra.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az elmúlt években Copy Con számos városba eljutott zenekarával, a Freedom Fighterz-zel, határon innen és túlra, sikerét pedig mindenhol lelkes közönség és óriási hangulat igazolta.

Garantáltan felejthetetlen élményre számíthat a november 6-i lemezbemutatón is mindenki, aki eljön. Az este több szempontból is különleges lesz. Egy régi zenészbarát, Maszkura koncertjével indul a buli, aki a Tücsökrajjal közösen alapozza meg a hangulatot. Maszkurának szintén idén jelent meg lemeze, és erről is hallhatunk majd egy-két nagyszerű dalt és persze a jól ismert slágerek sem maradhatnak ki.

Őt követi Copy Con és a Freedom Fighterz közel két órás mega-koncertje, melynek keretében a teljes lemezanyag elhangzik, illetve Copy Con hip-hop formációja a Flegma Dog$ is színpadra lép. A Freedom Fighterz ezúttal egy speciális vendéggel bővül, hiszen DJ-ként, és samplereken közreműködik Lepés Gábor, a közismert producer-zeneszerző, aki az Irónia című lemez keverését és masterelését is végezte.

A koncert harmadik különleges vendége pedig Debora, a levegőakrobata, a Cirkusz-Színház állandó tagja, akit a Cinetrip közönsége már jól ismerhet, illetve aki számos európai ország, különböző cirkuszi- és tánc-showjában megfordult már az elmúlt években. Debora saját koreográfiát talált ki Copy Con egy dalára, melyet élőben bemutat a közönség feje felett...

Az egész estés banzáj megkoronázásaként pedig a kiváló selecta, Áfonya is eljön, hogy a világ egyik legelismertebb DJ-akadémiáján megszerzett tudását kamatoztathassa ismételten, kifulladásig tartó szettjével...

Időpont: 2010. november 6. szombat
Kezdés: 20:30
Helyszín: Budapest, Petőfi Csarnok
Belépők:
Elővételben: 1.500 Ft, a koncert napján: 2.000 Ft. A jegyek kaphatók a Petőfi Csarnok pénztárában, valamint az Interticket és a Ticket Express hálózatában.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky