3248 zenekar 11937 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2010. december 9. | Anikó

Nem te forgatod, engem is pörget – 30Y: Városember

Copyright:

30Y: Városember | Az idei évben fennállásának 10. évfordulóját ünneplő 30Y-tól nem is kaphattunk volna szebb ajándékot, mint a Városember című albumot. Habár egy végletes lemezről beszélhetünk, tökéletesen megfelel a 30Y-nal szemben támasztott elvárásoknak.

Amit Beck Zoli mondott erről az ötödik albumról – azaz, hogy szélsőséges lemez, mely majdnem giccses és brutális dalokat is tartalmaz – teljesen helytálló. Az albumra ez jellemző, de nem megy el addig a határig, hogy túlzásnak érezzük. Végig képes lekötni a figyelmet. Időnként megható dallamok és szövegek érzékenyítik el a hallgatót, hogy utána rögtön egy ütős dallal vagy egy zajos zenei részlettel fejrázásra késztessék. Épp emiatt egy dalról sem mondható el, hogy csak töltelék szerepet játszana, és igazából egyre sem lehet rámondani, hogy gyengére sikerült volna. A Városember hallgatása közben nehéz elvonatkoztatni attól, hogy milyen is lesz egy-egy dal a színpadon.

A lemezről ismerhetünk már néhány tracket, hiszen a 30Y több új albumos számot is játszott már a koncertjein. Ezek közül a Néz, azaz a „Nincs köztük semmi” volt az, aminek a lemezen manifesztálódott változatát talán a legnagyobb várakozás előzte meg. Kétségtelen, hogy egy olyan dalról van szó, ami első hallásra belemar a hallgató szívébe és utána folyamatosan a fülében cseng a fenti sor. Az viszont igaz, hogy az albumon nem tör át annyira az az elementáris erő, amivel Beck Zoli a refrént énekli a koncerteken. De ebből csak egy következtetést vonhatunk le: hogy hamar be kell szerezni egy jegyet a lemezbemutatóra, hogy élőben is átadhassuk magunkat ennek a semmibe vesző kiáltásnak.

Ugyancsak a koncerten tomboló közönség kedvence lehet a Szószóró, mely egy levegővételnyi szünetet sem enged. Néhány pillanatnak tűnik a dal, de igen izzasztó lesz ezt végigugrálni. A Kövér disznók – azon kívül, hogy fülbemászó – hasonlóképp siker várományos szám. Figyeljünk a hangszerelésre, zúzósra sikerült!

A Mecseki Sétányokat ismerhetjük a rádióból és mára azt is elmondhatjuk róla, hogy méltán népszerű lett. A „válladon pihen sok régi álmod” sort nem is írhatta volna más, mint a 30Y. De nagy változás az előző albumok szövegvilágához képest, hogy a megszokott családi történeteknek nyomát sem találjuk a lemezen. 

A Jó Január Hercege c. dal szövege Bereményi Géza érdeme és ehhez méltó hangszerelést párosított a 30Y. Ez a cím azonban utalást jelent a Kex együttes frontemberére, Baksa-Soós Jánosra is, akit Január Hercegének is neveznek. Valami misztikus hangulat lengi körül ezt a lebilincselő sorokból álló művet: „Még mielőtt elmentél, az igazság veszély volt. Mára már észrevétlen, kicsike szégyenfolt.”

Az Ásító zongora kísérete és szövege rögtön magával ragad. Nem kell nagy képzelő erő ahhoz, hogy lássuk magunk előtt a koncerten éneklő tömeget: „te meg aludhatsz majd a díványon”. A dal kiábrándultan romantikus képet tár elénk. Talán ezért is tud azonnal ilyen mély benyomást hagyni maga után.

Az album legérdekesebb dala a Riadt háziállatok. Néhol el is tér a 30Y-tól megszokott stílustól. Mondhatni, hogy olyan, mint egy mese és Beck Zoli előadása is hajaz az álomba ringató dalolásra. Szinte első hallásra Micimackó története jutott eszembe és hozzá rokonítottam a Riadt háziállatokat. A 30Y A. A. Milne-től abban különbözik, hogy egy bizarr Százholdas Pagonyba kalauzol el minket. A háziállatoknak Róbert Gida nélkül ebben a helyzetben csak annyi marad, hogy „Játszanék, ha életet kapnék”. 

Az album címadó dala, mely egyben a lemez zárása is: a Városember. Különlegessé teszi a befejezést. Az együttes a történetmesélésen túl izgalmas és szokatlan hangzással búcsúzik a hallgatótól.

Ezt az írást pedig végezzük be a Nemlétező c. dal soraival: „Nem az hiányzik és te sem hiányzol. A hiánya kell mindig valaminek.” És aminek most a hiánya van, az egy 30Y lemezbemutató koncert: hogy élőben is hallhassuk végre az új dalokat. De posztkarácsonyi ajándékként ezt is átélhetjük.

Anikó

A MyMusic értékelése: 9/10

30Y: Városember (Megadó Kiadó, 2010)

1. Kövér Disznók
2. Ablakból Néz
3. Jó Január Herceg
4. Néz
5. Riadt Háziállatok
6. Lélekrajt
7. Mecseki Sétányok
8. Nemlétező
9. A Kérdés Mi Legyen
10. Ásító
11. Szószóró
12. Városember

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. május 15.

Ha valami igazán egyedit akarsz hallani: Jack White-Blunderbuss 

Jack White: Blunderbuss | 2012. április 24-én jelent meg Jack White első önálló lemeze Blunderbuss címmel. A zenészt már sokan ismerhetik például a White Stripes formációból, vagy a 2008-as James Bond-film főcímdala kapcsán, amelyet Alicia Keys-szel énekelt. White 37 évesen is sokoldalú, mindig képes megújulni, és egyelőre akármivel próbálkozott, azt sikerre vitte. Lássuk, mennyiben igaz ez az új albumára!  Tovább

2012. május 7.

Leander a lányok szívéhez – Nyerj lemezt te is!

Leander: Szívidomár | Tíz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki az interneten csináljon zenei karriert, ma pedig már látjuk, hogy Magyarországon, ráadásul a rétegzenének számító metál terepen is sikerülhet. A Leander egyszemélyes projektnek indult, a Lady Gaga Bad Romance-ét feldolgozó dalt több mint egymilliószor nézték meg a Youtube-on, a Facebookon húszezres a rajongótábor, most pedig itt az első lemez a Nuclear Blast gondozásában. Tovább

2012. május 7.

Szelektív hulladékgyűjtés – Death Grips: The Money Store

Death Grips: The Money Store | A Death Grips az elmúlt évek legnagyobb meglepetésével és rejtélyével szolgált legújabb Money Store című albumukkal. Nemcsak, hogy felforgatták az ember eddigi elképzelését a kortárs hip-hop zenéről, de mind ezek mellett egy jelentős lemezcéggel szerződtették le legújabb albumukat, ami nem kis dolog elnézve a zenéhez való radikális hozzáállásukat. Tovább

2012. május 3.

Csak az élők érzik a fájdalmat: A Spiritualized új albuma 

Spiritualized: Sweet Heart Sweet Light | Az immár majdnem két évtizedes zenei múltra visszatekintő Spiritualized a 2008-as Songs in A&E után négy évvel új albummal jelentkezett, ami a zenekar folyamatos fejlődését ismét kissé új irányba terelte a Sweet Heart Sweet Light-al.  Tovább

2012. május 1.

13 legendás dal egy albumon: Carole King válogatás 

Carole King: The Legendary Demos | Carole King legújabb válogatáslemeze 2012. április 27-én jelent meg rajta az énekesnő legjobb, pályáját leginkább meghatározó eddig kiadatlan dalaival. Saját előadásában felújítva hallhatók a különböző amerikai pop-rock bandák révén más verzióban már slágerré nőtt számok, vagyis a hagyományos „besztofok”-hoz képest egységesebb hangzásvilágra számíthatunk évtizedek zenei tapasztalatával megspékelve.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky