3285 zenekar 11998 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. január 14.

Műemlék lett egy londoni zebrából

Copyright:

41 évvel a The Beatles legendás "Abbey Road" című lemezének megjelenése után a brit örökségvédelmi miniszter műemlékké nyilvánította az album borítójáról is jól ismert zebrát. A gyalogosátkelő eddig is turistalátványosság volt, védettségét pedig Sir Paul McCartney is üdvözölte.

2010 nem csak emiatt volt emlékezetes a Beatles rajongók számára, hanem azért is, mert megjelent a zenekar 50 éves fennállásának, és John Lennon halálának 30. évfordulója alkalmából az első hivatalos The Beatles zenei DVD! A "The Four Complete Ed Sullivan Shows featuring The Beatles" című exkluzív kiadványon a szintén történelmi jelentőségű Ed Sullivan Show-beli fellépéseket láthatjuk, melyek 1964-ben elindították a világméreteket öltött Beatlemania nevű őrületet.

A zenekar utóéletét kedvelő rajongók emellett további ereklyékkel gazdagodhattak, hiszen a '73-as klasszikus, a "Band On The Run" idei újrakiadásával megkezdődött minden idők legsikeresebb dalszerzőjének archív sorozata, mely Sir Paul pályafutásának elmúlt negyven évében megjelent összes lényeges kiadványát vonultatja majd fel. A mostani anyag érdekessége, hogy Macca irányítása alatt ugyanaz a csapat végezte a keverést, ami a Beatles-katalógus "korszerűsítését" is felelt.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 25.

A britek újdonsült tehetsége: Max Milner

Max Milner az angliai The Voice című tehetségkutató műsorban tűnt fel, meglepő előadásával azonnal a zsűri és a közönség kedvencévé vált. Május közepén jelent meg bemutatkozó EP-je, valamint első videoklipje is. Tovább

2013. május 24.

Elhunyt Trevor Bolder, David Bowie egykori basszusgitárosa

62 éves korában, rákbetegségben elhunyt Trevor Bolder, David Bowie Spiders from Mars formációjának, valamint az Uriah Heep zenekar egykori basszusgitárosa. Tovább

2013. május 23.

Éhségsztrájkol a Pussy Riot egyik tagja

Marija Aljohina  a Pussy Riot punk együttes egyik tagja éhségsztrájkba kezdett, miután a szerdán kezdődő tárgyalásán való részvételét megtagadták. Ezek után azt is megtiltotta, hogy ügyvédje megjelenjen a bíróságon. „Nyilvánvalóan éhségsztrájkba kezdek és elrendelem, hogy ügyvédem se vegyen részt a tárgyalásomon”. Most egyébként a feltételes szabadlábra helyezési ügyéről fognak dönteni. Tovább

2013. május 23.

Júniusban érkezik az új Megadeth

A majdnem három évtizede a zenei vérkeringésben lévő heavy-metál együttes 38 millió eladott albummal és 11 Grammy-jelöléssel a háta mögött idén június 3-án jelentkezik tizennegyedik stúdiólemezével. Tovább

2013. május 22.

Bejelentette új lemezét és európai turnéját a Placebo

15 évvel, 6 stúdióalbummal és 11 millió eladott lemezzel a hátuk mögött a Placebo új lemezzel jelentkezik szeptember 16-án, ami a Loud Like Love címet kapta. A londoni RAK stúdióban rögzített 10 új dalt 2012-ben és 2013 elején vették fel Adam Noble producer segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky