3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 14.

Negative koncert Budapesten

Copyright:

Az új esztendő igazán sűrűnek ígérkező koncertfelhozatalát egy valódi csemege fogja megnyitni: január 16-án érkezik Magyarországra Finnország egyik legígéretesebb glam rock csapata, a Negative. Az igazi rock ’n’ roll arcokból álló bandának már nálunk is fanatikus rajongóbázisa van - hála a fergeteges eddigi koncertjeiknek -, a kemény fagyok ellenére is forró hangulat várható a budapesti Diesel klubba!

A Negative-ot Jonne Aaron énekes alapította 1997-ben Finnorszában, mindössze 17 éves korában. Elkötelezettsége és kitartása meghozta a gyümölcsét, hiszen mára a zenekar nemzetközi szinten elismert, hazájukban pedig a lemezeik sorra az első helyen szerepelnek. Bár a korai hatások, mint a Haoi Rocks, Nirvana, Aerosmith, Guns ’n’ Roses, Queen és a Plink Floyd érezhetőek voltak a dalaikban, mégis egy egyedi és sokszínű összképet sikerült kialakítaniuk, ami a Negative sajátjának tekinthető. Klasszikus felfogásban íródott, igazi érzelmekben gazdag rockzene.

Az eddig megjelent négy stúdióalbumot és egy dvd-t 2010-ben követte az igazi áttörésnek elkönyvelt Neon című lemez, aminek bemutatkozó turnéjával érkeznek most hozzánk is. Eddig főként Európát és Ázsiát sikerült elvarázsolniuk érzelemgazdag rock ’n roljukkal - most itt az idő, hogy az egész világot elvarázsolják! Ehhez mérten az említett lemezanyagon már az USA-ban dolgoztak sztárproducerek közreműködésével, és az első videoklipet is Los Angelesben forgatták, ami az alábbi linken meg is tekinthető:


Akár még az is előfordulhat, hogy a jövő generáció stadion-rock bandája lesz a Negative, ezért meg kell ragadni minden kínálkozó lehetőséget, amíg klubokban, közvetlen közelről lehet átélni a koncertjeik által nyújtotta élményt. Egy olyan zenekarról beszélünk, akikért nem ciki rajongani, és ezt a bulijaikon az első sorokban gyülekező fanatikusok tökéletesen alátámasztják.

A Negative managementje bemelegítésnek a budapesti Moulin Rose-t választotta. A néhai Gyöngyvér tagokat (nevezetesen a dalszerző-énekes párost Mazit és Eriket) is magában foglaló banda pedig kétség kívül kiváló választás, hiszen a koncertjeiken ők is törekednek az egyéni hangulatvilágra és a professzionalizmusra. A két csapatot tehát január 16-án a budapesti Diesel klubban tekinthetjük meg, a bulira jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is, az otthoni jegynyomtatás lehetőségével.

A Concerto Music bemutatja: Neon European Tour
2011. január 16., vasárnap 19.00 óra
Budapest, Diesel
Negative, Moulin Rose koncertek
Belépő: 3900 Ft. elővételben, 4500 Ft. a koncert napján

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky