3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. március 25.

KARTHAGO ismét Budapesten ad nagykoncertet!

Copyright:

A rock őrületes elefántjai, a leutóbbi nagysikerű bulijukat követően, két év után újra Budapesten dübörögnek, 2011. április 29-én, 22:00-tól a Club 202-ben (volt Wigwamban). Érdemes időben beszerezni a jegyeket, mert óriási lesz az érdeklődés.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A KARTHAGO a főváros talán egyetlen autentikus rock-klubjában ad élő koncertet, mert erre ott, már sok éve igen komoly igény volt. A zenekar úgy gondolta, hogy talán ismét jó lesz „testközelben” érezni a közönséget, hiszen anno 1979 - ’80-ban a KARTHAGO egy ugyancsak budapesti helyszínről, a Metró klubból indult el az országos ismertség felé. Ez az a zenekar, akik 1979 szeptembere óta, azaz immár több mint 32 éve vannak együtt, és ugyanabban a felállásban, még ma is aktívan muzsikálnak. A tél folyamán kisebb, baráti hangulatú unplugged örömzenéléseken vettek részt, viszont a nyári fesztivál időszak kezdete előtt ismét a nagy koncertekre összpontosít a zenekar.

Az április 29-ei koncerten az együttes eljátssza a 32 év legnagyobb nótáit, a nagyon várt igazi KARTHAGO himnuszokat, de bemutat jónéhányat a 2009-ben megjelent Időtörés c. albumukról is.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky