3248 zenekar 11937 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. április 5.

2011 Magashegyi módra: Kislemez, nagylemez és a többiek

Copyright:

Az Ezer Erdőben tett kirándulás után 2011 sem a pihenés éve a Magashegyi Undergroundnak, amit már az év elején kiadott Ezer Város című tükörlemez is sejtetett.  A tavasz örömére máris itt egy újabb dalcsokor – a Ragyogás című 4 számos onlinemaxi, amit élőben április 16-án hallhatunk az A38-on és utána több vidéki városban is. Ez azonban még csak az év első fele, a Ragyogás ugyanis előfutára a második Magashegyi nagylemeznek, amit az ősz végén máris kezünkben és lemezjátszóinkban tarthatunk.

Az április 11-én debütáló kislemez az Ezer Városhoz hasonlóan nem fizikai formában jelenik meg, hanem mindenki számára ingyenesen letölthetően. Így csak egy erős net kell ahhoz, hogy besüssön bárki otthonába vagy autójába a Magashegyi Ragyogás.

A dalok szövegei a szerelem kettős természetéről szólnak, ami olyan mint a Nap - hol jól esik a melegében fürdőzni, hol fájón perzselnek a sugarak…  A zenéről pedig:  „Hangzásában mindenképpen a 2011 végén megjelenő második nagylemez vonalát mutatja be, ami szemben az Ezer Erdő nyugodt, folkos hangulatával egy jóval erőteljesebb anyag lesz, olyan, amilyet a koncerteken hallhatnak tőlünk. Az új irány tehát keményebb, elektronikusabb, sok ütős, húzós tempó.” (Fodor Máriusz)

Erről személyesen is meggyőződhet bárki április 16-án az A38-on, ahol az új dalok is hallhatóak lesznek, valamint néhány régi szám friss, tavaszi ruhában áll a nagyérdemű elé.  Az ünnepi estének nemcsak az új szerzemények lesznek vendégei, ugyanis porondra lép a zenekarral Szalai Anesz és a szövegíró, Tariska Szabolcs is, valamint vonósok és fúvósok is színesítik a hangzást. De a vidéken élők sem maradnak Magashegyi Underground nélkül, hiszen tavasszal több városban is fellép a zenekar, valamint a legtöbb nyári fesztivál programjában megtalálhatóak lesznek.

A tavaszi Magashegyi Ragyogás:
Március 26. Zalaegerszeg, Grabowsky Club
Április 8. Kecskemét, Technika Háza
Április 16. Budapest, A38
Április 22. Pécs, Pécsi Est Café
Április 23. Szekszárd, Szekszárdi Est Café
Április 30. Veszprém, VEN
Május 5. Eger, Egri Főiskolás Napok
Május 10. Gyöngyös, Mátra Művelődési Ház
Május 13. Szombathely, Művelődési és Sportház
Május 14. Sopron, Hangár

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. május 15.

Hamarosan boltokban a P.Mobil új dupla koncertalbuma

Ki hallott már nyári kocsonyáról? Ha eddig nem találkozott vele a rockzene szerető nagyérdemű, nos ideje, hogy megismerkedjék a patinás rockzenekar legfrissebb művével. A P.Mobil dupla koncertalbuma - amely Schuster Lóránt jóvoltából stílszerűen a Miskolci kocsonya kitüntető címet viseli - május hónaptól várja a zenekar régi és új híveit a lemezboltokban. Tovább

2012. május 14.

Anti Fitness Club klippremier a VIVA Interaktívban

A legjobb együttes Comet-gömbjére is jelölt Anti Fitness Club legújabb számához készült klip május 14-én debütál a megújult Interaktívban. A kisfilm a Mennyország című slágerhez készült, amely az együttes legújabb, Metamorphosis című albumán szerepel. Tovább

2012. május 10.

Tribal Maniak készül Ibizára! 

Nagyon erős mezőnyből választotta ki a zsűri május 8-án este a Burn Studios Residency magyarországi döntőjének győztesét, Kövesdi Gábort alias Tribal Maniaket, aki hazánkat képviseli a program utolsó fordulójában Ibizán.  Tovább

2012. május 10.

Átadták a Fonogram-díjakat! 

Május 8-án -kedd- este lezajlott hazánk egyik legkiemelkedőbb zenei eseménye, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaest. A Millenáris Teátrum színpadán a helyszínre meghívott több száz szakmai résztvevő, a Magyar Televízió élő közvetítésén, valamint a Fonogram Facebook oldalán látható live streamen keresztül pedig nézők százezrei tekinthették meg a magyar zenei élet számos kiváló előadójának fellépését és örülhettek együtt a díjak nyerteseivel.  Tovább

2012. május 9.

Az Animáé a VIVA Comet-életműdíj 

A VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díj idei kitüntetettje a jövőre 20 éves Anima Sound System, amely az elmúlt másfél évtized legfontosabb hazai elektronikus tánczenei alakulata. Az Európa majd minden fővárosában már koncertező formáció talán legnagyobb erőssége a táncoltatás, a forró hangulatú koncertek és a művészi bátorság - az, hogy időről-időre képes megújulni, feladni a már bevált megszokott sémákat, és egészen újba kezdeni.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky