2011. április 26. | Megmecc

Csörgés után tányércsörgés – Larry Hangman

Valahol az általunk oly kedvelt, bár sokat szidott információs szupersztárdán bolyongott a Larry Hangman legutóbbi Könyvtár Klubban adott koncertjéről eme jelentés. Ugyan megkésve kissé, jelentetjük meg Megmecc írását, amely sokféle tanulságot hordoz magában, ha nem vesszük annyira komolyan. Ajánljuk! Olvassátok szeretettel!

Larry Hangman a Könyvtár Klubban - 2011. április 17.

A haverral odaérünk a helyre... amúgy Őt úgy szedtem össze előtte egy kocsmában, mert az együttesről a neten (YouTube) látható anyag alapján mégiscsak társaságban. Ahogy beérünk a sok bér-diplomás kaszárnyája mellé, a sötét üzemi bejáró végéről már hallani valamit. És az nem a pangás mellékzöreje, ezt már nyugtázom is magamban. A Haver rákérdez, hogy ez a Larry Hangman? Hát lehet – teszi hozzá egyből – gyerünk le. A biztőrök köszönnek, fasza. Lépcsőn le, belépünk, és… máris ismerős arcok. Pedig erre a helyre azért csak úgy nem jár le az ember, főleg, ha nem huszonéves kezdeti lelkesedéseket szeretne tragikumba hajolva nézni. Tiszta Valentin Napja. Úgy néznek a fal mentén sörikéjükbe kortyolgató kiscsajok, mint akik azt kérdezik magukban: Hát ez meg melyik szakra járhat? Nem úgy öltözik, mint egy bölcsész. Édes csillag, elpörkölnélek köv. hétvégén: ha csillagszóróvá fogysz! Van itt olyan jó csaj is, hogy a csecse becse. Lapozok, mindegy, ott az a néhány idősebb arc is, mosolyok, kézfogások, aztán irány a bárpult. Persze, hogy alapoztam előtte, de nézelődni azért mégis kell. Rövid szlalom a kis pöcsök közt, a zene segít. Igen, ez tényleg a Larry Hangman, döbbenek rá. Az új változat, a running wild verzsön manikűrrel, a csinos romokból újjáépült valami. Már nem formába vannak öntve, hanem már formációnak nevezheted őket.

A csöcsből csábos kis farba átfolyó testű pultos lányok készségesen kicsapolják a Soproner pívót és már jöhet is a génzengúz! Irány előre! Hív a dübörgés. És ez jól hat rám, de ahogy elnézem: másokra is! Mert ez élőzene! Élő zene, érted, nem a szint-sznob verklizés, semmi Dallas! Itt a menedzserük is, örülhet is. Köszönjük! Működik.

Kanász Dusán ének, a The Carbonfools-ból Zsazsa és Kelo basszusgitár és dob, aztán gitáron Kovács Andor a Yonderboi-ból (de őt a Zagarból is ismerhetitek). Tudják, hogyan kell. Az énekes néha kienged valamicskét a hangjából, de nem énekel hangosabban, mint ami egy ilyen sikerhez kell. Olyan a hangja, az jut eszembe: mint amikor mossák az aranyat, azt zörögnek a kavicsok, de itt-ott megcsillan a várva várt gazdagság.

Ennek hatására is, meg a pinyóból kiröppenő sms-eknek miatt kezdett is megtelni a hely.

Ahogy füleljük a melódiákat és néhányan összehajolunk egy-egy megjegyzés erejéig, a haver végül azt mondja „A zenekar önmagában egy impotens zseni… kell hozzá a menedzser, hogy legyen is belőle valami.” Hát itt lett. Úgy eszi a közönség a zenéjüket, ahogy az említett kotlós kiscsajok a viszonzást. Vagyis a közönség neve lehetne akár az is, hogy NYELTE-BTK. A kiscsajok meg ugyanez, csak Afterban, valahol máshol, valami olyan helyen, ahol az én játékszabályaim szerint vannak leitatva az ál-prűd históriák. De ezt később. Mert most
maradjunk még az Amerikanisztika / Germanisztika tanszék alatti süllyesztőben. Az énekes két szám között megjegyzést tesz, aszondja: „Itt a fogyasztó lájt verziója.” Tudom, a kiscsajok is ez, már beugrott, de ez most a szám címére utált, olyan refrénekkel van tarkítva, hogy:

„Fogyasztónak lenni jó!
Fogyasztónak lenni jó!
Fogyasztó...”

MEG ez is:

„Megveszed, eldobod,
használod, elhagyod,
amit akarsz, megkapod!

Újra meg újra...”

Ezek meg itt csápolnak, még jó hogy! A zene príma. De nem gondolnak bele, hogy annak éljeneznek, ami ők valójában, amiket karikíroz a dalszöveg. Olyan sorok, mint:

„Szabvány- és méretlejárat és kész,
észre sem veszed, hogy milyen csodásan élsz!
Újra, meg újra a pénztárnál állsz.
Fizetsz a holnapért, de jól vigyázz!

ha kirakod, megsütöd, megeszed,
élvezed. Micsoda pop az életed!”

Hát ja, ilyenek. Kirakott csöcsök, lesülő képek, elevett hitelek, valakibe beleélveztek. Talán tényleg ez tetszik nekik, mivel mást már nem is ismernek. És erre ráérzett a zenekar is. Jól adják el magukat, ezt így is kell.

Meg a sör is fogy, jól fogy, ez jó jel, már kalimpál a lábam is...irány a pult, szekönd raund, a ringben a zenekar és velük szemben a zenét akar frakció, kapnak is az ütemvonalas ölelésekből, igen, az első sorban tomboló make-up reklámba illő babák és hátrább a lazulók, aztán a veteránok, vagyis mi. Mindenkinek izzít egyet a banda. Larry Hangman, mondják ők magukról – egy jó party, mondjuk mi, akiknek esze ágában sincs átrohanni valahova máshova, mert ott azt ígérték...ki nem szarja le. A mobil csörög a zsebben. És nekem most még nála is nagyobb kedvem van csörögni.

Az már csak ráadás, hogy úgy megtoltuk a buli hatására, hogy mikor néhány kerülő után valahogy átkerültem a sarki törökhöz, ott már tányérokat dobáltam az emeleten (no nem nézem le a bevándorlókat, csak kupi volt). És ki ül ott, velem szemben a hosszú asztalnál? A Larry Hangman énekese. Két vaskos falat között megköszönöm neki a jó bulit. Aztán teli pofával még egyszer. Vette az adást, de az is lehet, hogy még ebben is jófej volt.

Éppen ezért, asszem a hó végén is ellátogatok a koncertjükre. május 28-a, ha jól tudom,
és Gödör Klub.

Megmecc

Larry Hangman a Tündérgyárban