3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. május 28. | Anikó

Kiscsillag pályázat!

Copyright:

A Kiscsillag kreatív pályázatot hirdetett. A jelentkezők feladata, hogy a menedzsert, mint karaktert megjelenítsék. A cím: ’A Menedzser nyaral”. A fotókat június 8-áig várják, vegyétek elő a fényképezőgépet és tegyétek kézzel foghatóvá ezt a gondolatot!

Lovasi András zenekara, a Kiscsillag aktivizálja a rajongóit: egy fotópályázatot hirdetett meg. A „Menedzser nyaral” versenyt úgy indokolta a Kiscsillag, hogy túl nagy hangsúly esik a zenekarokra általában, így a reflektorfénytől kicsit távolabb álló, mégis fontos személyt szeretnék a pályázat fókuszába állítani. 
 
Ráadásul sok sztereotípiával szembesülhetünk a menedzserekkel kapcsolatban, akik ugye kihasználják szegény éhező művészeket, stb. A kiírás arra buzdít, hogy a pályaművek cáfoljanak rá erre, illetve segítsenek árnyaltabb képet kialakítani. A téma: „A Menedzser nyaral” elég tág teret hagy a fantáziának. 
 
A fotókat a level@kiscsillagzenekar.hu címre várják június 8-áig, szerdáig.  Persze a merészebb vállalkozók a zenekar facebook oldalán is megoszthatják a képeiket. Az eredményhirdetésre június 10-én kerül sor. 
 
Reméljük, sok mókás és ötletes alkotást csodálhatunk meg! 
 
Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky