3344 zenekar 12254 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Volt 2011

2011. július 4. | Anikó

Interjú egy soproni buborékfújóval

Copyright:

Helló, szia, hogyvagy? Igyál, van pálinkám! Egész héten kinn vagy? Te is kész vagy teljesen? Honnan jöttél? Itt szinte mindenki, akit megkérdeztem pesti. – Körülbelül így lehet összefoglalni a hogyan ismerkedjünk fesztiválon kisokost.

A VOLT-on a 30Y koncert közben találkoztam egy buborékfújó fiúval, aki látta rajtam, hogy nem vagyok túl fitt, és ezt a problémát pálinkával és boroskólával kívánta kúrálni. Hagytam magam, és közben jól kifaggattam. 
 
Áruld már el, hogy hogyan sikerült pálinkát behoznod? Hiszen a félliteres kóláspalack tartalmát gyanítom, nem itt vetted. 
- Hát, megvan ennek a módszere. Simán ki lehet játszani a biztonságiakat, csak ügyesen kell csinálni, csak okosan. Az olyan klasszikus trükköknek, mint a hálózsákba rejtett pia, már befellegzett. Ha átkutatnak, úgyis megtalálják. 
 
Mostmár még jobban érdekel, hogy hogyan oldottad meg.
- Tulajdonképpen már megválaszoltam, meg kell oldani, hogy ne kutassanak át. Mi úgy terveztük, hogy mindkét oldalról álló őrt lefoglalta egy-egy haverom. Jobbról is nézték át a cumót, balról is, jó sok minden volt, hálózsák, sátor, hátizsák. Én meg közöttük szépen észrevétlenül elslisszoltam. 
 
Grat, ez tényleg nem tűnik annyira bonyolultnak. 
- Ja, tudok másik trükköt is, azt meg ma csináltuk. Voltunk a Tescoban, vettünk ásványvizet, meg bort. Beleraktuk egy fekete reklámtáskába, amit a barátnőm magához szorított. A kupakokat lecseréltük, így olyan volt fentről, mintha mind víz lenne. Azt se buktuk be, simán beengedték, nem nézték át rendesen. 
 
Akkor ti nem nagyon vesztek itt piát, ugye? 
- Hát én vettem itt is, csak ezzel a kártyával nagyon meg lehet szívni. Egyrészt nem veszed észre, hogy mennyire fogy róla a pénz. Másrészt, én ma tök megjártam. Ahogy voltunk benn a városban, beültünk kajálni. Én meg ott jöttem rá, hogy pénz nincs is nálam, mert itt rákattantam a kártyarendszerre, hiszen nincs is más. Aztán kinn meg elfelejtettem, hogy ott nem működik a szisztéma.
 
Akkor végülis tetszik a VOLT?
- Ja-ja. Valamelyik nap volt egy hatalmas flessem. A sátorban voltam és odahallatszott a Primus koncertje. Nem vagyok oda értük, így nem is akartam meghallgatni. De ennek ellenére mikor ébredeztem, egyre csak azt hallottam, hogy „make some fucking noise”. A fél koncert alatt ezt nyomták. De ez is inkább poén volt, mint szar élmény. De tök jó minden. Elpörgök, szórakozom, ismerkedem. 
Jó ez is, ami most szól. Én nem tudom, hogy milyen koncertre jöttem, de a haverok mind imádják, hát jöttem velük. De nekem is fekszik ez a zene, kár hogy nem tudom a szövegeket.   
Hú, én már nagyon kész vagyok, jó kis szatmári pálinka van az üvegben, azt hiszem mára is elintéztem magam rendesen. Na, elmegyek veszek valami piát még. 
 
Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. július 7.

A VOLT Fesztivál legjei! Képek!

Közel egy héttel a VOLT Fesztivál lezárása után végiggondolni az ott történteket szinte lehetetlen. Bár a line up nem feltétlenül volt a legütősebb, mi mégis rettenetesen jól éreztük magunkat. És az ötödik VOLT Fesztiválomon az is megtörtént, ami még soha: normális ágyban aludtam. Tovább

2011. július 6.

VOLT Fesztivál 2011 valahol a fejemben

A nehézkes szálláskeresés, az előre vetített elbombázott szar idő és a számomra lesújtó második nap line upja sem vette el a kedvemet Soprontól és a VOLT Fesztiváltól. Sőt! Tulajdonképpen megújult erővel futottam neki a 2011. évi VOLT Fesztiválnak, amely ahogy azt szokta, beváltotta a reményeimet, amint mosollyal az arcomon gondolok vissza erre a hétre. Tovább

2011. július 4.

A Hiperkarma mindent vitt Sopronban - képek!

Miután kellőképpen kiröhögtünk magunkat a Thirty Second To The Mars rajongótáborán és megtudtuk, hogy a koncertjük végén van egy szeretettánc szerűség, eldöntöttük, hogy abban az időpontban a legmesszebb szeretnénk tartózkodni a VOLT Nagyszínpadától. Volt helyette más, nem kell aggódni. Leginkább Hiperkarma... Tovább

2011. július 4.

A modern kor A.E. Bizottsága a VOLT-on - képek!

A VOLT Fesztivál pénteki napján kevésbé hatott meg Moby jelenléte, így más alternatívák után kellett néznem. Összességében volt lehetőség bőven, viszont én inkább tini korom szellemét szerettem volna megidézni, így az Inmedo & Drink Bar kínálatából választottam. Na, meg a Soerii&Poolek... Tovább

2011. július 4.

VOLT után a Szigeten is - 30 Second To Mars - képek!

A VOLT utolsó napján éreztem, hogy az MR2 Színpad lesz az én terepem, így lecövekeltem azon a részen, hogy a kedvenc és számomra megunhatatlan zenekaraimat hallgassam. Azért a 30 Seconds to Mars se maradt ki, ahol Jared Leto meglepetéssel szolgált, mert idén még visszatérnek Magyarországra, ők ugranak be Amy Winehouse helyére a Szigeten. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky