Yannit, a görög származású zongoristát, billentyűst és zeneszerzőt igazi legendaként ünneplik világszerte. Az X-Faktor egyik mentora, Malek Miklós és a szeptemberben Budapesten is fellépő világsztár, Yanni 5 közös dalt is írtak a görög zenész legutóbbi, Truth Of Touch című albumára.
- Ric Wake, amerikai producer barátom hívott fel azzal, hogy nincs-e kedvem Yannival közös dalokat komponálni az új lemezére. Egyrészt azért esett rám a választás, mert már két éve is dolgoztunk együtt - akkor két közös dalt írtunk - másrészt nem áll messze tőlem a New Age zenei irányzat, amit Yanni játszik. Emellett megvan bennem a világzenei hozzáállás, minőség, ami abból is fakad, hogy Keletről jöttem és Nyugaton élek. – nyilatkozta a Los Angelesben élő zeneszerző, majd hozzátette: Yanni rendkívül népszerű világszerte. Karizmatikus személyiség, aki egy csapásra körülveszi zenéjével a közönséget. Annak ellenére, hogy korábban már volt két közös dalunk, személyesen csak most találkoztunk, amikor meghívott a Nokia Színházban adott koncertjére. Elképesztő felhajtás vette körül, körülbelül, mintha az Egyesült Államok elnöke jelent volna meg a helyszínen. Eközben Yanni nagyon laza, jó fej. Mikor bemutattak neki, azonnal megveregette a vállamat, és nem törődve azzal, hogy milyen illusztris személyek vesznek minket körül, hangosan dicsérni kezdett. Rendesen zavarba is hozott...”
Yanni koncertjei legendásak világszerte. Milliók látták már az összes földrészen, ráadásul extrém helyszínválasztásaival is többször felhívta magára a figyelmet. Koncertezett többek között az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban is.
Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább
Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább
Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább
A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább