A zsúfolt nyári fesztiválszezon után új nagylemezzel tér vissza a Fish! zenekar. A Sav című albumot a megjelenés előtt limitált példányszámban, exkluzív formában kaparinthatják meg a rajongók. Ezzel biztosíthatják a helyüket a banda következő videóklipjében is.
Mozgalmas nyara volt a Fish! zenekarnak, hiszen szinte az egész országot bejárták, és több tízezer embernek zenéltek különböző fesztiválokon. Kovács Krisztiánék a turné közben már az új lemezüket is készítették, amely szeptember 27-én jelenik meg.
– A 11 dalból álló anyag a Sav címet kapta, mert a szónak több olvasata van. Egyrészt a Fish! humora is maró hatású, az új dalokban pedig visszaköszön a zenekartól megszokott irónia és csipkelődés. Mindenki megkapja a magáért: a celebek, a befordult, szürke emberek, a nagyképűek és az önsajnálók is – mondta Kovács Krisztián, a Fish! énekese. A Sav cím arra is utal, hogy az album az első kettőnél karcosabb hangzású. A számokat nem hangszerenként, hanem egyben játszották fel, ezért az élő, natúr rockhangzás olyan, mintha koncerten rögzítették volna a lemezt. A címválasztás harmadik oka pedig az, hogy a frontember Reflux-betegséggel küzd, aminek a tünetei a gyomorégés és a savas íz a szájban.
A Fish! savazós lemeze szeptember 27-től ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról, boltokba nem is kerül. A banda legnagyobb hívei viszont már egy héttel korábban exkluzív lehetőséghez juthatnak.
- Szeptember 20-án egészen speciális, limitált szériában jelenik meg a Sav. Mindössze 110 ember juthat a dalokhoz egy egyedi hanghordozón, egy bankkártyára hasonlító pendrive-on, amely mellé a mafla.hu által készített, kézzel varrott, sorszámozott póló és más ajándékok is járnak. Emellett ez a 110 rajongónk biztosan szerepelni fog a következő videóklipünkben. Nem fogunk közülük válogatni vagy sorsolni, hanem mindannyian benne lesznek – mondta a frontember.
A Fish! régi és új dalait szeptember 30-tól élőben is hallhatja a közönség a banda országos turnéján.
Pünkösd alkalmával biciklit ragadtak a VIVA Comet fiatal énekesnői és egy jól sikerült mini-túra keretében körbekerekezték a Városligetet, majd Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca ladikba ültek a Liget csónakázótaván. Biciklizésben és evezésben mindannyian egyformán ügyesnek bizonyultak – a Cometen azonban csak egyikük lehet a legjobb... Tovább
Az utóbbi időben elég sok minden történt a csapattal, így néhány mondatban összefoglaljuk, mi is a helyzet mostanság az Insane háza táján. Többek között újdonság, hogy a felállás némi vérfrissítésen ment át, így megújulva, megerősödve és rengeteg szép emlékkel zárták tavaszi honjáró turnéjukat. Tovább
A Rólunk szól és az Érezd, hogy élsz után egy újabb dal jelenik meg a NOX egykori énekesnőjének új szólóalbumáról, a Revolution-ről. A Soha ne mondd című dalhoz a videoklip is megérkezett, amit – a május 28-án megjelenő új albumhoz hasonlóan - Angliában készítettek. A Soha ne mondd angol verziója, Never Again címmel is szerepel az új lemezen. Tovább
Hét nap alatt Debrecenből Szegedre gyalogol egy rajongó az Ocho Macho koncertjére. Komáromi Árpád így fejezi ki kedvenc zenekara iránti tiszteletét, és népszerűsíti az egészséges életmódot. A fiatalembert a séta után május 25-én, szombaton este a szegedi Dóm téren, az Utcazene Fesztivál nagyszínpadán köszöntik a zenészek. Tovább
Fény derült az eddig féltve őrzött titokra, hogy ki lesz a VIVA Comet idei sztárvendége! Vége a találgatásoknak, a zenecsatorna büszkén jelenti be: június 13-án este az angol sztár-rapper Wiley pörgeti majd a maximumra a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában. A slágergyáros végre élőben mutatja meg, mitől is vált az európai klubok ünnepelt sztárjává. Eddig sem volt sok kétség, de most már biztos: őrületes buli lesz az idei Comet! Tovább