Coldplay: Mylo Xyloto | A 2011-es év minden bizonnyal egyik legjobban várt lemeze a Chris Martin celeb-énekes fémjelezte Coldplay, „Mylo Xyloto” című lemeze, amelynek címének hallatán tulajdonképpen csak annyi jutott eszembe, hogy „Miii vaan?”, de aztán rá kellett jönnöm, hótmindegy, milyen nevet adnak a gyereknek, ha szép és rendben van az énekhangja is.
Vannak szerencsés csillagzat alatt megfogant zenekarok, amely az angol Coldplay-re valahogy hatványozottan érvényes. Ezek a srácoknak az entreé-ja is olyan volt, amiről sokan csak álmodozhatnak, hiszen a 2000-ben megjelent első nagylemezük, a „Parachutes” annyi remek slágert szállított, hogy sok zenésznek egy egész karrierjébe kerülne, míg eddig eljutna. Akkor a „Yellow” és a „Trouble” ütött a legnagyobbat, de remek dal volt a „High Speed” is. Anno a „Yellow” című dalhoz készült klip is előre jelezte, hogy ezek a srácok tudnak valamit, hiszen egy egyszerű geget használtak, a hajnali tengerpartot, ahol is maga a Nap kelt fel a dal végére. Giccses-giccses, de a dal erős és valami újat adott akkoriban. Konkrétan rongyossá hallgattam azt a cédét akkoriban.
A Rush of Blood to the Head (2001)
Ezek a fiúk a kezdeti gyors elismertség után, nem leálltak, hanem durván rátettek még egy lapáttal, és pihenés helyett azonnal, egy év után 2001-ben kiadtak egy újabb nagylemezt, a „A Rush of Blood to the Head”-et, mely a szakma elismerését is kivívta, mert két Grammy-díjat is besöpört, ami azért nem rossz teljesítmény egy olyan világban, ahol a legnagyobb sikere a következőknek volt: t.A.T.u., Scooter, Mariay Carey, Janet Jackson és akkor Bereczky Zoltánról még nem is beszéltünk. Szerencsére akkoriban azért az alternatívabb vonal is erősödött, hiszen olyan bandák erősítették a mezőnyt, mint a System of a Down, a Gorillaz, a Muse és akkoriban jelent meg a Depeche Mode „Exciter” című zseniális lemeze is. Szóval a Coldplay ebben a mezőnyben lett egyik pillanatról a másikra, bamba arcú kiskölyök zenekarból, angol importcikk.
X&Y (2004)
A nagy turnézás nem volt annyira jótékony hatással a Coldplay nagylemeztermésére, de van erre példa máshol is. Például, hogy mást ne mondjak, a Thirty Seconds To Mars az első két album kisebb sikere után nagyott robbantott a „This Is War” (2009) lemeze óta tulajdonképpen megállás nélkül turnézik, és az már tulajdonképpen 2 éve tart. Na, mondjuk azok a srácok meg is kattantak már ebben a nagy sikerhajhászásban, és úgy nyilatkozgatnak, hogy lehet, érdemes lenne az egészet abbahagyni, annyira kezdenek kiborulni. Hogy a Coldplay mennyire kattant meg, azt nem tudjuk, mindenesetre a közönség nem esett annyira hasra az „X&Y”-onon, még akkor sem, ha az a lemez szállította a remek „Speed Of Sound”-ot. De arról is kezdett hírhedt lenni a banda, hogy több dala plágium. Több per is indult a csapat ellen, amely, még ha ki is derült, nem volt igaz, mindenki úgy kezdte el kezelni őket, hogy valahol ez azért tulajdonképpen mégis igaz.
Viva la Vida or Death and All His Friends (2006)
A „Viva la Vida” megjelenését egy tulajdonképpen szokványos sajtókampány előzte meg. Pataki Attila szokta mindig azt nyilatkozni a kétszázadik lemeze megjelenése előtt, hogy az eddigiek tulajdonképpen kurvára semmik voltak, de bezzeg ami majd most jön, na az lesz a tuti és minden idők legjobb zenéje. Ezek után meg persze megjelent egy, az eddigieknél is hallgathatatlanabb lemez. Persze attól függ, honnan és kinek a szemével nézzük. Nos, a Coldplay azért nem Edda, így ők csak azt ígérték, hogy valami újra készülnek. Volt mindenféle nyilatkozat is, majd kijött egy klip a „Violet Hill”, amitől azért senki sem szarta össze magát, de már érezhető volt némi változás az addigi Coldplay hangzáshoz képest. Aztán kijött a „Viva la Vida” és valahogy tényleg kicsit más volt minden. Annyira nagy hatású lemez lett, hogy tulajdonképpen az egész világot maga mellé állította. A zenekar végig turnézta Európát és mindenhol őrületes fogadtatása volt, majd fokozták az őrületet, amikor kiadtak egy „Viva la Vida” klónt a „LeftRightLeftRight” című lemezt, amelyen egy-két ismert dal mellett, néhány újjal is megajándékoztak minket. A „Viva la Vida” turnéját volt szerencsénk Magyarországon is látni 2008 szeptemberében.
Mylo Xyloto
A „Mylo Xyloto” című lemezt ugyanolyan ritmusú kampány előzte meg, mint a 2006-os „Viva la Vida”-t. Egyszercsak elkezdtek záporozni a Coldplay hírek, majd arról beszéltek, hogy új lemez jön, majd már meg lehetett tudni a címét és végül kidobtak egy dalt is a piacra. Ez a dal az „Every Teardrop Is A Waterfall” volt, amely azonban csöppet sem volt rossz hatással senkire, min t anno a „Violet Hill”. Sőt! Inkább olyan dal volt, mintha tulajdonképpen a „Viva la Vida” egyik betétje szólna. Később kijött a „Paradise” című dal is, így már szinte teljes volt a marketinges kiszivárogtatás. Jöhetett a lemez!
Jött is! Az első dal – ha a bevezető „Mylo Xyloto-t nem vesszük – tulajdonképpen meg is adja ennek az erős lemeznek az alapját, hiszen a „Hurts Like Heaven” egy irtó jó, domináns dal, így nem is véletlen, hogy 2011-ben már az összes Coldplay koncert ezzel a dallal kezdődött. Vannak dalok az ember életében, amelyekre azt mondja, hogy basszus ez egy nagyon jó dal, és ennek lendületén ki sem veszi a cd-, vagy az mp3- lejátszóból, míg meg nem unja. Számomra több ilyen dal is létezik, mint például a Tears For Fears „Break It Down Again”-je, vagy mondjuk a U2 "Discotheque" vagy a Simple Minds „Belfast Child” című dala, esetleg Peter Gabriel „Digging In The Dirt”-je és a Double „The Captain of Her Heart”-ja, de a Coldplay is adott néhány ilyet, úgy mint a „Yellow”, a „High Speed” a „Speed of Sound”, a „Strawbery Swing” és most a „Hurts Like Heaven”. Nagyon-nagyon jó dal!
A következő „Paradise” már ismerős lehetett a rádiókból és a videó megosztókból és elégedettek is lehetünk.
Az egész lemezt végiglengi egy pozitív életérzést sugalló hangulat, az első pillanattól kezdve az utolsóig. Olykor feltoppan egy-egy dal, amely még a kezdeti Coldplay-időket idézi, mint például a „Paradise” vagy az „Us Against The World”, amely gitározós, dalolgatós – szinte dúdolgatós – világával nosztalgiát ébreszt bennünk. Aztán meghalljuk a „Charlie Brown”, vagy az „Every Teardrop Is A Waterfall”, vagy a „Don’t Like It Break Your Heart” dallamát, melyek tulajdonképpen a „Viva la Vida” világát idézik.
Kicsit olyan, mintha a Coldplay lusta lenne dalokat írni és a régebbi számok alapjaihoz nyúlva, kicsit alakítva rajtuk, új szöveggel egyfajta slágergyárat tartana fenn, így kevesebb energiát használva újabb formák kialakítására. Ezt amúgy én nem bánom, mert ezek a lemez legjobb zenéi. Az utolsó előtti „Don’t Like It Break Your Heart” ráadásul engem a „Transpotting” című film végkifejletet lebonyolító slágerére emlékezetet, az Underworld „Born Slippy” című dalára. Ezt a dalt én a lemez „cselekményének” főpontjának tartom, amely után tulajdonképpen már csak a főcímre van szükség, a stáblistával. Az utolsó „Up With The Birds” ezt a szerepet is tölti be, még ha önmagában is egy kiemelkedő dal. A koncerten majd mégsem erre fognak minden valószínűség szerint madarat röptetni.
A Coldplay „Mylo Xyloto” lemeze végig pozitív szuggesztióival egy olyan alkotás, amely talán egyfajta jel, hogy érdemes felemelt fejjel járni, egy olyan időszakban és világban, amikor sokkal, de sokkal nagyobb a baj, a kiközösítés és szegénység által okozott letargia, mint a mi életünkben bármikor is. A Coldplay kér, hogy szakadjunk el a gyűlölettől és legyünk elfogadóbbak és megsúgja, hogy a szerelem is egy érzés, ami ráadásul még jó is.
Stone Sour: The House of Gold & Bones - Part 2 | Corey Taylor sideprojectje, amely időközben főállású zenekarrá nőtte ki magát, befejezte eddigi legnagyobb horderejű munkáját, amely a dupla konceptalbum második felével vált teljessé. Megérte ennyit belefeccölni? Tovább
Wattican Punk Ballet: Playground | Az idei év nagy újdonsága amellett, hogy az A38 Hajó 10. születésnapját ünnepli, hogy az NKA-val közösen megjelentettek két lemezt. Ezek közül a Wattican Punk Ballet albuma már CD formátumban is elkészült, bemutatójára pedig az előzetes tervekkel szemben május 9-én az Akváriumban kerül majd sor. Tovább
Tavaly jelent meg Frenk harmadik nagylemeze, a Minden Ellen. A dalok nem igazán lázadóak, inkább a beletörődés hatja át őket. A Minden ellen tökéletesen illeszkedik Frenk eddigi munkásságába. Tovább
Ákos: Veled utazom | Meghallgattuk Ákos új maxiját: a „Veled utazom” c. remixgyűjteményt. A címadó dal eredetileg a „2084” című albumon jelent meg, és most az új kiadványon 8 verzióban bólogathatunk rá. Bólogattunk-bólogattunk, aztán ez jött ki belőle... Tovább
Óriás: Tűz, víz, repülő | Harmadik lemezét jelentette meg a közelmúltban az Óriás zenekar, ami azt a jól megszokott minőséget adja, amit eddig is kaptunk tőlük. Nem egy tökölős, félrebeszélős albumról van szó, hanem egy olyanról, ami szép aforizmákkal az arcodba üvölti az igazságot, ami egyébként nem túl fájdalmas. Aki azt mondja, hogy nincsen jó magyar lemez, hazudik. Itt a példa! Tovább
