A Tours de France sorozat újabb állomása az A38 Hajón, ezúttal Way Tailor-al, a Random Trip újabb felállásával és Cliponville OrkEstra-val. Wax Tailor, azaz Jean-Christophe Le Saoût három éve már fellépett az A38 Hajón – akkor egy nagyszerű, triphopos, belassult, füstös szettel. Ezúttal viszont élő zenekarral érkezik, elsősorban a csodálatos Charlotte Savaryvel, hogy saját anyagait mutassa be, mindenekelőtt két éve megjelent legutóbbi lemezét.
Wax Tailor azon kevés francia producer egyike, akik utat találtak a tipikusan angolszász műfajként számon tartott underground hiphop csúcsaira, lemezei hosszú ideig állomásoznak a műfaji slágerlistákon. A pályáját egy helyi hiphop-rádióban kezdő mester bemutatkozó albumán, a Tales of Forgotten Melodies-on biztos kézzel és finom ízléssel rendezgette össze a klasszikus szving-hangmintákat a belassult triphop-alapokkal, és emellett nagyszerű énekesnők működnek közre. A spoken word-nagyasszony Ursula Ruckertől a neo-soul díva Sharon Jonesig számtalan vendégművész szerepel Wax Tailor dalaiban, amik a kortárs hiphop legszebb gyöngyszemei közé tartoznak.
Wax Tailor régóta elkötelezett alakja a francia hiphop-színtérnek, a kilencvenes években La Formule nevű zenekarával tisztes sikereket aratott MC-ként, de aztán érdeklődése egyre inkább a zeneszerzés, és a komplexebb szerkezetek felé fordult. „Minél több rapszöveget írtam, egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy fimrendező. Ez vezetett a Wax Tailor projekthez, és a mozi tudatos használatához.” A kifejezés nem véletlen: Wax Tailor produkciói, lemezei, szettjei és élő koncertjei kifejezetten filmszerűek: összetettek, látványosak és magukkal ragadóak.
DJ Shadow találkozik az A Tribe Called Questtel, Kubrickkel és Hitchcockkal: ez a sűrű, füstös, suspense-es atomszféra (nem véletlenül szerződött a hasonló zenék nagy francia kiadójához, az Atmosphériques-hez) Wax Tailor igazi védjegye. Triphop, downtempo és melankólia, éteri dallamokkal, emellé ragyogó videóklipekkel, súlyos, a mester által irányított színpadi látvánnyal. Maradandó élmény lesz, annyi bizonyos.
Random Trip (HU)
A Random Tripet még Barabás Lőrinc hozta létre évekkel ezelőtt (barátaival még lemezt is kiadott ezzel a címmel az improvizált esték felvételeiből), aztán a kitűnő trombitás kiszállt, de zenésztársainak annyira megtetszett a szerda esti szabad örömzenélés, hogy folytatták a klubesteket. A Random Trip vezéregyénisége jelenleg a Turbo remek dobosa, Delov Jávor, aki körül folyamatosan változó baráti társaság zenélget hétről hétre, folyamatosan vissza-visszatérő vendégekkel. A Random Trip a klasszikus jam session-ök hangulatát hozza vissza a budapesti klubéletbe: dzsesszes improvizációk keverednek feszes funkykkal, de igazából bármilyen stílus és műfaj szerepet kap. A dolog lényege az együttlét és a szabad, felhőtlen zenélés – ebből fakad a Random Tripek összetéveszthetetlen hangulata, a fellépők jókedve és a közönség felszabadult tánca. A Random Trip lassacskán fogalom és kultusz: a legkülönbözőbb műfajok zenészei vesznek részt örömmel a produkcióban az underground hiphop képviselőitől kezdve az elvakult dzsesszkonzisokon át a befutott mainstream zenekarok sztárjaiig. A szabály az, hogy nincsenek szabályok: csak a zene!
A Random Trip felállása ezen az estén
Fábián Juli: ének
Cséry Zoltán: billentyűsök
Drapos Gergely: basszusgitár
Gábor 'Ufó' Andor: ütőhangszerek
Delov Jávor: dob
Dj Q-Cee: lemezjátszó, beat-box
Cliponville OrkEstra
A Cliponville OrkEstra - eredetileg clipondildo néven - 2009. vége óta működő egyszemélyes elektronikus zenei vállalkozás, melynek alkotásai leginkább az experimentális looptronica zsánerébe sorolhatók.
Tours de France
Wax Tailor live (FR), Random Trip S, Cliponville Ork
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább
Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább
Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább
A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább
2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább