A novemberi, teltházas Ezer nap című koncert után szimfonikus nagylemezt készít a Magashegyi Underground. A zenekar az új album hangulatához illően február 24-én a budapesti Művészetek Palotájában tartja lemezbemutató koncertjét nagyzenekarral és kórussal.
A Magashegyi Underground november elején különleges hangulatú szimfonikus koncertet adott a MüPában a Talamba Ütőegyüttes, egy harminctagú zenekar és egy tíztagú kórus társaságában. A közönség szokatlan hangszerelésben hallhatta a legnagyobb slágereket, a ritkábban játszott dalokat és két új szerzeményt a készülő új albumról.
- Soha nem kaptunk még ilyen sok pozitív visszajelzést, jól esett, mert nekünk is erős élmény volt ez a fellépés. Nagyon sok kedves emberrel találkoztunk, és a nézőtéren minden korosztály képviseltette magát. Számunkra a zene a kommunikáció egy módja, itt pedig tökéletes összhang alakult ki az előadók és a befogadók között. Ez a koncert egy örömjáték volt a léleknek is. A nagyzenekarral, az ütősökkel és a kórussal közös munka közben pedig zenészként is sokat fejlődtünk, hiszen megtanultuk az egymásra figyelést és az összpontosított koncentráció ilyen formáját is. A koncert hatására jött a gondolat, hogy szimfonikus nagylemezt készítsünk, mert most ebben a formában rezeg bennünk a zene. - mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.
A február 24-én megjelenő album - egyelőre cím nélküli - két új szerzeményét a Magashegyi Underground közönsége már hallhatta az Ezer Nap koncerten. Az egyiket Bíborka ukulelén adta elő, ami hatalmas tapsot kapott. Az énekesnő azt ígéri, hogy hasonló meglepetések és különleges hangszerelési ötletek lesznek még az új lemezen, hiszen a Magashegyi Underground folyamatosan keresi a nem konvencionális megoldásokat zenében és szövegben egyaránt. Lesznek dalok, amelyeket nagyzenekar kísér majd, és lesznek olyanok is, amelyekben csak egy-két hangszer szólal majd meg. A Magashegyi Underground február 24-én a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartja a lemezbemutató koncertjét, melyre már kaphatóak a belépők az intézmény pénztárában.
A Magashegyi Underground az idei budapesti klubévet december 28-án a Szeparé Bisztróban búcsúztatja, ahová egy tombolós, bulizós koncerttel várja a rajongókat.
Ki hallott már nyári kocsonyáról? Ha eddig nem találkozott vele a rockzene szerető nagyérdemű, nos ideje, hogy megismerkedjék a patinás rockzenekar legfrissebb művével. A P.Mobil dupla koncertalbuma - amely Schuster Lóránt jóvoltából stílszerűen a Miskolci kocsonya kitüntető címet viseli - május hónaptól várja a zenekar régi és új híveit a lemezboltokban. Tovább
A legjobb együttes Comet-gömbjére is jelölt Anti Fitness Club legújabb számához készült klip május 14-én debütál a megújult Interaktívban. A kisfilm a Mennyország című slágerhez készült, amely az együttes legújabb, Metamorphosis című albumán szerepel. Tovább
Nagyon erős mezőnyből választotta ki a zsűri május 8-án este a Burn Studios Residency magyarországi döntőjének győztesét, Kövesdi Gábort alias Tribal Maniaket, aki hazánkat képviseli a program utolsó fordulójában Ibizán. Tovább
Május 8-án -kedd- este lezajlott hazánk egyik legkiemelkedőbb zenei eseménye, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaest. A Millenáris Teátrum színpadán a helyszínre meghívott több száz szakmai résztvevő, a Magyar Televízió élő közvetítésén, valamint a Fonogram Facebook oldalán látható live streamen keresztül pedig nézők százezrei tekinthették meg a magyar zenei élet számos kiváló előadójának fellépését és örülhettek együtt a díjak nyerteseivel. Tovább
A VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díj idei kitüntetettje a jövőre 20 éves Anima Sound System, amely az elmúlt másfél évtized legfontosabb hazai elektronikus tánczenei alakulata. Az Európa majd minden fővárosában már koncertező formáció talán legnagyobb erőssége a táncoltatás, a forró hangulatú koncertek és a művészi bátorság - az, hogy időről-időre képes megújulni, feladni a már bevált megszokott sémákat, és egészen újba kezdeni. Tovább