A Belmondo zenekar február 11-én a budapesti Corvintetőn tartja lemezbemutató koncertjét. A Mikor című új album dalai és a korábbi slágerek szokatlan formában majd csendülnek fel, hiszen a beatbox előadó Jammal lesz a koncert vendége.
A Belmondo negyedik stúdióalbuma, a Mikor november végén jelent meg tizenkét új szerzeménnyel és egy Nyers-dal újrahangszerelt változatával. A zenekar február 11-én a budapesti Corvintetőn tartja lemezbemutató koncertjét. A közönség az új dalokat és a régi slágereket is hallhatja, ráadásul a többségüket egészen szokatlan formában. A koncert vendége ugyanis Jammal, vagyis Fekete János beatbox előadó lesz, akit a közönség többek között a Csillag születik című tévéműsorból ismerhet.
- Régi tervünk volt, hogy együtt dolgozzunk egy beatbox előadóval, és ezt valósítjuk meg a lemezbemutató koncerten. Jammal ugyanabban a zeneiskolában tanult, ahol a Belmondo zongoristája, én pedig egy VIII. kerületi rendezvényen láttam, ahol lenyűgözött a tudása. A szájdobolás különleges ízt ad majd a lemezbemutató koncerten elhangzó dalainkhoz. Eredetileg a Mikor, a Savam van, a TV-ben és a Rájár a rúd című dalokat akartuk közösen előadni, de a próbák közben kiderült, hogy Jammal nemcsak a beatbox, hanem a különböző effektek mestere is, ezért valószínűleg több számunkban is kellemes meglepetést okoznak majd a rögtönzései - mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar Artisjus-díjas dalszerző-frontembere.
A zenekarhoz kapcsolódó hír, hogy Mikor című lemezüket az Exit magazin beválasztotta 2011 legjobb magyar albumai közé. Mint ismert, a címadó felvételt pedig az MR2 Petőfi Rádió hallgatói szavazták be az elmúlt tíz év legkedveltebb magyar dalai közé.
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább