3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. április 17.

Horváth Attila és barátai az Arénában

Copyright:

Sokszor nem is tudjuk, hogy nemzedékeken át kinek a gondolatai fognak meg minket egy-egy ismert zenekar vagy előadó slágereit hallgatva. Ezeket a dalokat a legtöbben az énekesekkel azonosítják, pedig akinek ezeket a sorokat, refréneket köszönhetjük, az a szövegíró, aki nem mindig azonos a színpadon álló ismert arccal. Közöttük hazánkban a legkiemelkedőbb Horváth Attila, akinek a tollából a hazai könnyű és főleg rockzene olyan képviselőinek ismert slágerei születtek, mint többek között a Taurus, a Piramis, a Korál, a Pokolgép, az Omen, a Marathon, Cserháti Zsuzsa vagy Horváth Charlie.

Kettős jubileumot ünnepel 2012-ben az ország egyik legnevesebb dalszövegírója, Horváth Attila. Januárban töltötte be hatvanadik életévét, s éppen négy évtizede, hogy megjelent a Taurus együttes első kislemeze, amellyel elindult szövegírói pályája. Gondolatain azóta több generáció nőtt fel, előadók és zenekarok sora vált hihetetlenül népszerűvé szövegei segítségével. A Piramis és a Korál immár klasszikusnak számító rock-korszaka után ott volt a magyar metál, a Pokolgép és az Omen sikereinél, majd pedig olyan énekes nagyságok visszatérésében volt fontos szerepe, mint Cserháti Zsuzsa és Charlie.
 
Április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában negyven év zenéje elevenedik meg, a legkülönfélébb stílusokban, a countrytól a blueson át a metálig, bár természetesen a rocké lesz a főszerep. A három órás koncerten mintegy negyven zenész szólaltatja meg Horváth Attila dalait. 
 
Kiváló, neves hangszeresek és énekesek, lépnek színpadra: Balázs Fecó, Charlie, Deák Bill Gyula, Heilig Gábor, Kalapács József, Keresztes Ildikó, Lerch István, Takáts Tamás, Varga Miklós, Piramis, Korál, Omen, 100 Folk Celsius, Bojtorján, Senator, Marathon, TRB, RockBand, a Mobilmánia tagjai.
 
A műsorban másodpercnyi üresjárat sem lesz, hiszen minden dalt kívülről fúj a közönség. Így is biztosan kimarad néhány sláger, időhiány miatt. Nem véletlen, hogy 2008-ban négy CD-t töltött meg Horváth Attila életmű albuma – egyébként egyedülálló a világon, hogy szövegíró ilyen válogatással jelentkezzen. Ahogyan egyedülálló lesz maga a koncert is: ezek a dalok így együtt, egy helyen, az eredeti előadókkal eddig még sosem szólaltak meg, s ezután sem fognak megszólalni, csak ezen az estén!
 

 

40 év rock & 60 év roll - Horváth Attila  

Kettős jubileumi életmű koncert

2012. április 27.

Papp László Budapest Sportaréna

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky