Új sorozat keretében az electro-swing jeles képviselőit mutatja be az Apacuka. A jól sikerült márciusi [dunkelbunt] buli után, ezúttal egy német dj / producert, a Renegades Of Jazz név alatt zenélő David Hanke-t invitálták Budapestre április 20, péntekre.
David már korábbi projektjével, a Mash & Munkee duóval ismertté vált, de akkoriban még a funk-break és downtempo szcéna kapta fel a fejét szerzeményeire. Renegades Of Jazz-ként 2010-ben kezdett zenéket megjelentetni Smoove kiadójánál, a Wass Records-nál. „Karabine” című első maxiján, a magyar The Uptown Felaz is otthagyta a névjegyét egy remix formájában. Eddig négy kislemeze és a „Hip To The Jive” című albuma őrzi, a többnyire nyers hangzású, breakbeattel felütött, jazz, latin és swing elemekből építkező számait.
Saját kiadójánál, a Hiperbole Records-nál jelenteti meg április 30-án „All Shook Up” címen az eddigi remixeiből összeállított gyűjteményt, amelyen a Mo’ Horizons, a Basement Freaks, vagy Bajka mellett, a Savages y Suefo duó is szerepel.
SWINGALONG presents RENEGADES OF JAZZ
Apacuka Kávéház Étterem Varieté (VI., Nagymező u. 54-56.)
A Mystery Gang zenekar 15. születésnapját ünnepli 15 dallal, a már tradicionális koncert helyszínükön a Zöld Pardonban, vendégzenészek, Dj-k meghívásával csak nektek, csak veletek! Az ünnepi koncert 2013. Június 1-én, szombaton lesz a Rákóczi-híd budai lábánál. Tovább
1973-ban, negyven évvel ezelőtt alakult meg az a rockzenekar, amelyik Ausztráliából indulva volt képes meghódítani egy webkettő nélküli világot már pusztán a hírével, nemhogy a dalaival, amelyek időtlenségét egész generációk felnövése igazolta. Azt azonban senki sem gondolhatta volna, hogy harminc évvel később, ugyanabból az országból egy olyan zenekar lesz képes egyként meghódítani a közönséget és a szaksajtót is, miközben ugyanazzal a váltóárammal működik – márpedig az Airbourne nem véletlenül lett napjaink egyik legmeghatározóbb hard rock bandája. Tovább
Olyan, mintha az egyszerre akusztikus és hangos anyagon is dolgozó Turbo nem tudta volna eldönteni, hogy milyen koncertet adjon, így - a rajongóik nem kis örömére - egy dupla koncerttel álltak elő 2013. május 24-én, az Akváriumban. Vendégük Jero mester egyik kedvenc hazai bandája, a Haunebu. Tovább
Nem mindennapi felfedezésre és időutazásra invitálja az újszerű élményekre fogékony közönséget május 30. és június 4. között a PLACCC Csepel Fesztivál. A színészek, képzőművészek, építészek és játéktervezők Budapest XXI. kerületének történelmi, társadalmi, kulturális és urbanisztikai adottságaiból merítve hoznak létre produkciókat. Tovább
Vajon milyen lenne az a fesztivál, ahol egy színpadon láthatnánk a Soundgardent, a ZZ Top-ot, Johnny Cash-t és az Aerosmith-t? A Barba Negra Music Club most megmutatja. Tovább