Bee and Flower: fülledt és füstös amerikai bárzene Budapesten és Szegeden
Képzeljük el a Portisheadet egy (még hozzájuk képest is) nagyon borult, esős októberi délutánon, és támogassuk meg a hangzást tiszta hegedűkkel és vontatott ritmusokkal.. nagyjából így lehet a legjobban leírni Dana Schechter és zenekara, a Bee and Flower dalainak hangulatát. A New York-Berlin tengelyen működő, finom és kellemes koncertélményt kínáló együttes május 15-én a budapesti A38 Hajó Motorbárjában, 16-án pedig Szegeden szerepel.
Bár a beltéri dohányzást éppen a közelmúltban tiltották be véglegesen a hazai szórakozóhelyeken, a Bee and Flower zenekar és Dana Schechter hangja éppen azt a keserédes romantikát képes megidézni, amit igazán a füstös bárok sokat látott bárzongorája közelében lehetett megtapasztalni. Az amerikai születésű Dana nem csak karakteres, csábos hangja révén ismert, hiszen basszusgitárosként, zeneszerzőként, és grafikusként is dolgozik – a Bee and Flowert például akkortájt hozta létre, amikor éppen a Swans-ből ismert Michael Gira egyik experimentális zenekarában bőgőzött.
A maga köré gyűjtött zenészeknek is impozáns renoméja van: társai olyan előadók mellett bizonyítottak már, mint a Nick Cave and the Bad Seeds, a Calexico, Keren Ann, Laurie Anderson, Iggy Pop, az Angels of Light, Stephan Eicher és a Swans. – ezek az előadók mind kötődnek az 1999 óta létező Bee and Flowerhez és albumaihoz. Maga a zene pedig melegen ajánlott a Neurot Records ismerőinek – egyébként itt jelent meg 2003-ban a debütáló album is, és az egyik első klipet is Josh Graham rendezte:
A Bee and Flower harmadik, Suspension című lemeze március közepén jelent meg, és teljes egészében meghallgatható a [link] weboldalon. A készítésben ezúttal is számos vendégművész segédkezett: Martin Bisi (Dresden Dolls, Swans, Sonic Youth), Ingo Krauss (Crime & the City Solution, Tindersticks), Martin Wenk (Calexico), Toby Dammit, Paul Watson (Sparklehorse), és J.G. Thirlwell (Kronos Quartet, Foetus) is szerepel. A Waiting Room című dalhoz videó is készült, ami kiválóan illeszkedik a zenekar álomszerű hangulatvilágához:
A fentiek alapján is látható, hogy a Bee and Flower a zenéje és koncertjére az egyik legjobban illeszkedő magyar kifejezés a zenei ínyencség lehetne - ám a szófordulat elcsépeltsége miatt eltekintünk a használatától. A budapesti koncertre exkluzív körülmények között, az A38 Hajó 100 fő befogadására alkalmas Motorbárjában kerül sor, belépőjegyek korlátozott kaphatók a helyszínen és a Wave lemezboltban. Másnap Szegeden is sor kerül egy fellépésre, méghozzá a Vármúzeumban.
a Negative Art bemutatja: Suspension Tour
2012. május 15., kedd 20:30
Budapest, A38 Hajó Motorbár
Bee and Flower + support
Belépő: elővételben 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft.
Olyan, mintha az egyszerre akusztikus és hangos anyagon is dolgozó Turbo nem tudta volna eldönteni, hogy milyen koncertet adjon, így - a rajongóik nem kis örömére - egy dupla koncerttel álltak elő 2013. május 24-én, az Akváriumban. Vendégük Jero mester egyik kedvenc hazai bandája, a Haunebu. Tovább
Nem mindennapi felfedezésre és időutazásra invitálja az újszerű élményekre fogékony közönséget május 30. és június 4. között a PLACCC Csepel Fesztivál. A színészek, képzőművészek, építészek és játéktervezők Budapest XXI. kerületének történelmi, társadalmi, kulturális és urbanisztikai adottságaiból merítve hoznak létre produkciókat. Tovább
Vajon milyen lenne az a fesztivál, ahol egy színpadon láthatnánk a Soundgardent, a ZZ Top-ot, Johnny Cash-t és az Aerosmith-t? A Barba Negra Music Club most megmutatja. Tovább
Történetének legerősebb és legszínesebb nemzetközi koncertkínálatával várja a vendégeket idén nyáron a Zöld Pardon. A szabadtéri szórakozóhelyen fellép például a Testament, a Suicidal Tendencies, Tricky és a Freestylers is. A bulizók a jövő hétvégétől kényelmesen, akár emeletes busszal is utazhatnak a ZP és a Deák tér között. Tovább
Franciaországi és hollandiai koncertjei után a Zöld Pardon színpadán lép fel az ország egyik legsikeresebb autentikus roma zenekara, a Parno Graszt. A nyáron Amerikába készülő csapat első szabadtéri koncertjét adja május 19-én, vasárnap este a Rákóczi híd lábánál. Tovább