A Wastaps együttes, amely a 70-es 80-as években aratta sikereit, több mint húsz év szünet után 2011-ben újra összeállt. A tavalyi év lemezkészítéssel, stúdiómunkával telt el, így kerülhetett a boltokba tavaly októberben az együttes Bolond világ című, 12 új dalt tartalmazó CD-je.
A lemez anyagát a közönség január óta már élőben is hallhatta. Az együttes január elejétől április közepéig tíz klubkoncertet adott, olyan helyszíneken, mint pl. a Pecsa Music Café, a Backstage Pub, az Alcatraz, vagy az Ötkert Music Club.
A koncertek műsorán a lemezanyagon kívül számos régi soul és funky nóta is szerepelt. A közönség lelkesen fogadta a mind az együttes saját kompozícióit, mind a feldolgozásokat, amelyekben nem ritkák a hosszabb improvizatív részek.
Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy ritkán hangzik el ugyanaz a dal kétszer egyformán, és így a műsor koncertről koncertre változik, alakul.
A Wastaps zenéjét alapvetően meghatározza Szép Károly hangja, énekstílusa és szaxofonjátéka, de az együttes többi tagja, Brindzik József billentyűs, Keres Tibor gitáros, Nagy István basszusgitáros és Szendrey István dobos játéka is elengedhetetlen része annak a hangzásnak, amit a Wastaps képvisel. Nevezhetjük ezt funk-rocknak, funkynak, vagy néhány lírai dalt soft-rocknak, annyi azonban bizonyos, hogy ez a zenei világ a feketék zenéjét idézi, abból eredeztethető.
A napokban készült el a zenekar második videóklipje az új lemez „Engedd, hogy az legyek” című daláról, melynek a szövege ugyan a múltról szól, de a sound nagyon is mai.
A Wastaps legközelebb május 12-én a Pecsa Music Caféban koncertezik, ahová érdemes mindenkinek ellátogatnia, aki kedveli a fekete zenét, kíváncsi a Bolond világ című lemez dalaira, vagy csak egyszerűen olyan zenét akar hallgatni, amit manapság nem sok helyen hallhat élőben.
Az igen népes legénységgel rendelkező hazai indie, vagy, ahogyan magukat definiálják, vagabond rock-csapat utolsó teljes létszámú koncertjére készül, melyre szerda kora este kerül sor a Mary Popkids társaságában. Tovább
Négy színpaddal, hangulatos szabadtéri színházi előadásokkal, Tisza parti kertmozival, családi borászatokkal, házi készítésű sörökkel, és tiszai hajótúrákkal várja a látogatókat a Szolnokon, a VIII. Tiszavirág fesztivál. Tovább
A tavalyi 2012-es évben jubileumok sokaságát ünnepelte a Gastroblues Fesztivál. A Fesztivál 20. jubileuma mellett 25 évvel korábban indult a Gastroblues Klub, 15 éves lett a Borbarát Találkozó, illetve tavaly év végén az 50. Gastroblues lemezkiadvány is kiadásra került. Vajon mit hozhat a 2013-as, XXI. fesztivál? Tovább
A szórakozóhely költözése óta először lép fel a Rákóczi híd budai hídfőjénél az ország egyik legnépszerűbb metal zenekarának számító Depresszió. A csapat a ZP-s bulival kezdi a nyári szezont, ráadásul egy teljes életművüket átölelő, igazi best of műsort ígérnek június 22-én estére. Tovább
Óriási elismerés érte az idén 19 éves Junkies-t, hiszen Mi van veled? Semmi? című anyaguk diadalmaskodott Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma kategóriában a 2013-as Fonogram gálán. A srácok azóta is örömmámorban úsznak, június 20-án, csütörtökön pedig egy közös ünneplésre invitálnak mindenkit a Zöld Pardonba. Tovább