A ghánai születésű, elbűvölő énekesnő és MC, Sena második lemeze a megjelenés küszöbén. A korábbi hiphop-dancehall vonallal némiképp szakító, inkább a modern neo-soul hangulatát idéző albumból mutat be ízelítőt, ezúttal az Irie Maffia zenészeinek kíséretében.
Sena Dagadut mindenki ismeri, aki egyszer is kitette a lábát a budapesti éjszakába, vagy járt valamelyik fesztiválon az elmúlt tíz évben. First One című debütáló lemeze a magyar hiphop egyik mérföldköve lett. Az azóta eltelt nyolc évben Sena inkább zenekarokban, illetve közreműködésekben vett részt, szóló munkái háttérbe szorultak, de a késztetés mindig is ott volt, hogy újra saját produkcióval álljon elő.
A ghánai Accrában született énekesnő 2001-ben kóstolt bele a budapesti zenei életbe, és hamarosan az underground hiphop/dancehall vezető csapata, a Gimmeshot Crew tagja lett, de emellett a rá jellemző lendülettel szinte mindenbe belevetette magát a funkjazztől (Kamu) a Shakespeare-szonettekig. Valósággal elvarázsolta a zenészeket azzal a képességével, hogy bele tud olvadni bármi nemű és stílusú zenébe. Gyakran lép fel meghívott vendégként különböző DJ- és zenekari produkciókban, akár előre begyakorolt műsor formájában, akár freestyle rögtönzéssel saját szövegeket, verseket és dalokat használva. Bár sose kapott iskolai szintű zenei képzést, különösen érzékeny hallása által egészen kivételes módon tud reagálni és ráhangolódni arra, amit hall. Sena hangját eredeti, autodidakta stílusa teszi igazán egyedivé.
Sena második lemezének munkálatai már 2008-ban megkezdődtek Sabák Péter és Élő Márton segítségével, majd 2011-ben egy francia produceri csapat is meglátta benne a fantáziát, így a hamarosan elkészülő anyag már a nemzetközi piacra készül. A lemezmegjelenés dátuma még nincs kitűzve, de a műsor élőben már elkészült, és Sena tavaly októberben be is mutatta azt az A38 Hajón, ahol 2003-ban a First One premierje is volt.
Senát ezen az estén az Irie Maffia zenészei kísérik, de a tőlük megszokott kőkemény táncoltatás helyett ezúttal Sena világába kalauzolnak, ahol inkább füstös, soulos, bluesos a hangulat.
Az előzenekar a dél-afrikai Spoek Mathambo.
Sena live, Spoek Mathambo with Live band (RSA/Sub Pop)
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább
A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább