Tavaly nyáron rendezte meg első ízben nyári programját a VilágVeleje Produkció. A siker nem maradt el, csak pozitív visszajelzéseket kaptak a szervezők a tavalyi buliról! A fesztiválnak idén is az Orczy Park ad otthont, amely Budapest egyik legszebb történelmi kertje, gyönyörű zöldfelület a főváros szívében. A fesztivál fő helyszíne a Nagyrét, itt kap helyet a nagyszínpad, a másik a különleges hangulatú tószínpad, melyet már csak a Csinibaba című filmből is illik ismerni, itt különleges, akusztikus programok kapnak helyet.
A park könnyen megközelíthető, hiszen a Nagyvárad téren áll meg a 24-es villamos és a 3-as metró ahonnan 3 perc séta a park Ludovika téri bejárata, amely az idei fesztivál bejárata. Kapunyitás: 18.00.
Az első napon, június 15-én, pénteken a fő esemény a legendás Európa Kiadó –Love ’12 műsora.
1981. szeptember 13-án,- épp egy évvel az URH debütálása után- lépett először színpadra az Európa Kiadó. Komoly munkába kezdtek, gyakorlatilag évente összeállt egy-egy új koncertprogram, ha nem is csupa friss szerzeménnyel, mert a korábbiak közül is mindig akadt olyan, amelyik kisebb zenei átalakítással tökéletesen beilleszkedett új környezetébe.
Bizonyára sokan emlékeznek a Love ’82 és a Love ’92 lemezekre. Az évforduló meglepetéseket tartogat!
Az Európa Kiadó előtt a Balaton együttes játszik.
A tószínpad éjszakai programja a ’80-a, ’90-es évek underground zenéibe enged betekintést Peter Ogi, Legát Tibor, Ujj Zsuzsi, Őz Zsolt és a többiek részvételével, de fellép Bérczesi Róbert (hiperkarma) is, az Én meg az Ének című műsorával.
A második napon, június 16-án mutatkozik be a fővárosi nagyközönségnek a megújult Tankcsapda! Az első budapesti koncerten terveik szerint két új dalt is előad a zenekar! Ezen az estén ráadásul a hazai rock színtér másik vezető csapatával, a Depresszióval játszanak egy színpadon. A tavaszi turnén bizonyította az új gitárossal, Sidivel felálló Tankcsapda, hogy energikusabb, és erősebb, mint valaha. A Tele a Tankot 2012 Turné nyári budapesti állomása ez a koncert, ahova új dalokat is hoz az együttes.
A nagy Tankcsapda koncertekhez méltó látvánnyal és pirotechnikával készül a csapat a budapesti megmérettetésre.
Az estét a Kowalsky meg a Vega-ból már ismerős arcokból álló Los Vegas zenekar indítja. Utánuk hazánk egyik legismertebb rockcsapata, a Depresszió veszi át a színpadot. A 12 éves zenekar sikert sikerre halmozott, erre a koncertre harapós műsorral készülnek.
A tószínpadon a Szekeres András-Barbaró Attila duó játszik Junkies dalokat akusztikus formában, Szekeres-Barbaró Wurlitzer Band fedőnév alatt.
Ne hagyd ki a leghangulatosabb budapesti nyárindító bulit, és ne feledd: Minden szinten rock and roll!
2. VilágVeleje Nyár
„Minden szinten rock and roll”
2012. június 15-16. (viharnap: 17.)
Budapest, Orczy Park
A napijegyek elővételben 2900, a helyszínen 3500 Ft-ba kerülnek, a kétnapos bérlet ára 4900 Ft. További információk a www.vilagveleje.hu oldalon.
A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve. Tovább
A Depeche Mode Fan Club nagyszabású after party-ra készül a Pecsában május 24-én, pénteken. Ez a buli mindenkinek szól, aki esetleg lemaradt a tegnapi koncertről, vagy éppen ellenkezőleg: még Zágrábba is elment kedvenc együtteséért, de ennek ellenére úgy érzi még mindig nem elég a „Mode-ból”. Tovább
A Mystery Gang zenekar 15. születésnapját ünnepli 15 dallal, a már tradicionális koncert helyszínükön a Zöld Pardonban, vendégzenészek, Dj-k meghívásával csak nektek, csak veletek! Az ünnepi koncert 2013. Június 1-én, szombaton lesz a Rákóczi-híd budai lábánál. Tovább
1973-ban, negyven évvel ezelőtt alakult meg az a rockzenekar, amelyik Ausztráliából indulva volt képes meghódítani egy webkettő nélküli világot már pusztán a hírével, nemhogy a dalaival, amelyek időtlenségét egész generációk felnövése igazolta. Azt azonban senki sem gondolhatta volna, hogy harminc évvel később, ugyanabból az országból egy olyan zenekar lesz képes egyként meghódítani a közönséget és a szaksajtót is, miközben ugyanazzal a váltóárammal működik – márpedig az Airbourne nem véletlenül lett napjaink egyik legmeghatározóbb hard rock bandája. Tovább
Olyan, mintha az egyszerre akusztikus és hangos anyagon is dolgozó Turbo nem tudta volna eldönteni, hogy milyen koncertet adjon, így - a rajongóik nem kis örömére - egy dupla koncerttel álltak elő 2013. május 24-én, az Akváriumban. Vendégük Jero mester egyik kedvenc hazai bandája, a Haunebu. Tovább