Varázs garázs: Ty Segall &White Fence lemeze

Ty Segall &White Fence: Hair | A San Franciscó-i Ty Segall az elmúlt években meglehetősen tevékeny volt az újabbnál újabb felvételek készítésében. Mostani kollaborációjával sokak álma vált valóra, ugyanis a szintén nyugati parti White Fence azaz Timothy Presley dalszerző-gitárossal társult, hogy újból megidézzék a 60-as évek szellemiségét egy drogokkal átitatott és széttorzított garázs-rock szeánsz keretében.

megosztás
kapcsolódó linkek
- Ty Segall
- White Fence

Ty Segall tavaly megjelent Goodbye Bread című lemeze megmutatta, hogy milyen az ha Segall visszavesz a túlcsordult, tömény garázs-rockból és minden erejét a dalszerkezetek gondos megmunkálására fordítja. Egy új és virágzó oldalát ismerhettük meg Segall dalszerzői képességeinek ezzel az albummal, ami a 60-as évek szellemiségében olyan zenekarok holdudvarában fejti ki hatását, mint a Sonics, Standells vagy a Stooges. Azonban Segall tevékenysége egyáltalán nem csak a 60-as évek újra feltámasztásáról szól, inkább a korszak egy mai, modern interpretációjáról, ami elengedhetetlenül a korai garázs-rock eszköztárából és kellékeiből építkezik.

A nagyon hasonló hangzással és eszközökkel dolgozó Timothy Presley szintén a 60-as évek mámorában tevékenykedik, ő azonban egyfajta Syd Barettes hálószobai magányban írja pszichedelikus pop balladáit, melyek egy kissé álmosabb és absztraktabb oldalát mutatják meg a korszaknak. Az hogy ők ketten mire képesek együtt az kérdéses volt, de mint ahogy arra számítani lehetett dalszerzői képességekkel mind két zenész bőven el van eresztve, így természetesen tökéletesen működő dalokban sincsen hiány. A hangszereket felosztva Ty Segall kapta a dobot és ritmus gitárt, Presley pedig a basszusgitár és gitár témákért felelős.

A két zenész különböző egyéniségéből egyenlő arányban kapunk részeket a dalok közben. A markánsabb, nagyobb hatással bíró, vadabb és mesterkéltebb Segall néhol egyértelműen kezébe veszi az irányítást és érezhetően előtérbe kerül a jelenléte, mint ahogy az a George Harrisont idéző albumkezdő Time című számban történik. White Fence szerepe is egyértelműen körülhatárolható, ha csak a The Black Glove/Rag c. számot nézzük: egy szép folkos pszichedelikus balladával indít, amiben hallhatóvá válik a Timothy Presley által preferált Barettes pop magánya, majd itt is egy idő után mintha Segall megelégelné a vánszorgó dalszerkezetet és fuzzos agyontorzított gitárnyűvésbe kezd az arra jellemző húzással. A két dalszerző különböző személyisége egy érdekes szimbiózisban tartja fenn a figyelmet mindvégig. Ez a kettőség egyáltalán nem hat furcsának, sőt rendkívül izgalmassá és változatossá teszi az amúgy lehet, hogy előbb-utóbb önismétlésekbe fulladó garázs idézést. Az album egyik legszebb pillanata a Scissor People őrülete, ami nagyon vagány gitárriffjeivel felvázol egy témát, majd később krautrockosan motorikus ütemre váltva mindkét gitáros elereszti amije van és őrült gitárszólókban és jammelésben csapják agyon az addig valamennyire konzisztens dalszerkezetet.

Ez azonban bevett szokássá válik az album vége felé, ugyanis az albumzáró Tongues is egy ilyesfajta elszállásra épül, aminek a vége szintén egy besavazott pszichedelikus jammelés lesz. Nehéz ezt az albumot és úgy általában a két zenész eddigi munkáját nem a 60-as évek fényében nézni és nem feltenni a kérdést, hogy mi az a plusz, amit hozzá tudtak adni az azóta megöregedett garázs-rock zenei kínálatához. Hiszen ennyi erővel berakhatnánk egy korai Mothers of Invention vagy Stooges lemezt is nem beszélve a Sonics vagy a Standells munkásságairól. A válasz pedig talán az, hogy hiába a régmúlt - de nem elfeledett - idők eszközeit használva jutottak figyelemhez ezek a zenészek, mégis nem lehet véletlen, hogy egyáltalán figyelmet kaptak és igény van rájuk, hiszen zseniális módon sajátították el az általuk preferált stílus eszköztárát és minden kétséget kizáróan egy mai, modern interpretációját adják vissza a 60-as évek világának.

Mymusic értékelés: 7/10

Ty Segall & White Fence – Hair (Drag City, 2012)

1. Time

2. I Am Not a Game

3. Easy Ryder

4. The Black Glove/Rag

5. Crybaby

6. (I Can't) Get Around You

7. Scissor People

8. Tongues

bognarp

cimkék
- elszállás, garázsrock, Hair, jammelés, lemezkritika, psychedelic, Ty Segall, White Fence

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 14.

Megjött a folytatás a Stone Sourtól!

Stone Sour: The House of Gold & Bones - Part 2 | Corey Taylor sideprojectje, amely időközben főállású zenekarrá nőtte ki magát, befejezte eddigi legnagyobb horderejű munkáját, amely a dupla konceptalbum második felével vált teljessé. Megérte ennyit belefeccölni? Tovább

2013. május 6.

Az igényesen szakadt zene - Wattican Punk Ballet

Wattican Punk Ballet: Playground | Az idei év nagy újdonsága amellett, hogy az A38 Hajó 10. születésnapját ünnepli, hogy az NKA-val közösen megjelentettek két lemezt. Ezek közül a Wattican Punk Ballet albuma már CD formátumban is elkészült, bemutatójára pedig az előzetes tervekkel szemben május 9-én az Akváriumban kerül majd sor. Tovább

2013. május 2.

Lecsuklik minden pilla most – Frenk harmadszor

Tavaly jelent meg Frenk harmadik nagylemeze, a Minden Ellen. A dalok nem igazán lázadóak, inkább a beletörődés hatja át őket. A Minden ellen tökéletesen illeszkedik Frenk eddigi munkásságába. Tovább

2013. május 1.

Semmim sincs, de enyém a világ – Ákos

Ákos: Veled utazom | Meghallgattuk Ákos új maxiját: a „Veled utazom” c. remixgyűjteményt. A címadó dal eredetileg a „2084” című albumon jelent meg, és most az új kiadványon 8 verzióban bólogathatunk rá. Bólogattunk-bólogattunk, aztán ez jött ki belőle... Tovább

2013. április 28.

Zene végefőcímhez: Óriás

Óriás: Tűz, víz, repülő | Harmadik lemezét jelentette meg a közelmúltban az Óriás zenekar, ami azt a jól megszokott minőséget adja, amit eddig is kaptunk tőlük. Nem egy tökölős, félrebeszélős albumról van szó, hanem egy olyanról, ami szép aforizmákkal az arcodba üvölti az igazságot, ami egyébként nem túl fájdalmas. Aki azt mondja, hogy nincsen jó magyar lemez, hazudik. Itt a példa! Tovább