Az Underworld zenéje kíséri majd az Olimpia megnyitóját
Az angoloknál sorra jönnek a zeneileg is jelentős teljesítménnyel kecsegtető rendezvények. A királynőt nemrég hatalmas ünnepségsorozattal köszöntötték trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából, július 27-én pedig az Olimpiai játékok megnyitójára kerül sor. A készülődés máris gőzerőkkel folyik, a fő témák a béke és a brit nemzet lesznek.
Danny Boyle, a Gettómilliomos és a Trainspotting rendezője irányítja a munkálatokat. Amellett, hogy rengeteg ember vesz majd részt szereplőként, több ezer sportolót is várnak, illetve valószínűleg a nézőtér is tömve lesz. Boyle már régebb óta dolgozik együtt az Underworld duóval (Karl Hyde és Rick Smith), akiknek Born Slippy c. dala például a Trainspotting-ban is felcsendült. A banda -bár egyelőre a pontos információkat nem szeretnék kiszivárogtatni- már két számot készített a London Abbey Road stúdiójában, és még rengeteg munka várja őket a próbákon, meg persze a stúdióban.
A hírek szerint a zene egyenesen központi szerepet fog játszani a gigantikus eseményen, ugyanis a sportolók bevonulását hivatott koordinálni. Nem kis feladat emberek ezreit összehangolni, úgyhogy a srácoknak muszáj kitenni magukért, de mi azért bízunk a tehetségükben és rutinjukban – nem véletlenül őket bízták meg ezzel a munkával.
Még erre a nyárra (július 17 és augusztus 10 között valamikor) várható egyébként Karl Hyde első, ingyenesen látogatható önálló kiállításának megnyitója is a londoni Bernard Jacobson Gallery-ben. Tokióban már túl vannak ezen, ott a La Foret Museum-ban látható a What’s Going on in Your Head When You Are Dancing? című képsorozat. Ennek örömére június 14-től egy héten át minden nap egy Karl által készített új és egyedi iPad-rajzot töltenek fel az Underwold internetes áruházába, ahol limitált számban megvásárolható a tokiói kiállítás katalógusa, valamint Rick Bungalow with Stairs című albuma is.
15 évvel, 6 stúdióalbummal és 11 millió eladott lemezzel a hátuk mögött a Placebo új lemezzel jelentkezik szeptember 16-án, ami a Loud Like Love címet kapta. A londoni RAK stúdióban rögzített 10 új dalt 2012-ben és 2013 elején vették fel Adam Noble producer segítségével. Tovább
Ray Manzarek, a The Doors alapítója, billentyűse, 2013. május 20-án, életének 74. évében elhunyt a Rosenheim-i RoMed Klinikán Németországban. Epevezeték-rákban szenvedett. Halálakor felesége, Dorothy Manzarek, valamint testvérei, Rick és James Manczarek tartózkodtak mellette. Tovább
Mariah Carey, a multi-platinalemezes szupersztár elkészítette legújabb, #Beautiful című slágerét. A dalt a Grammy-díjas Miguellel rögzítette, és mind a dalszerzésből, mind a produceri munkából kivette részét. A dalból felcsendült egy részlet élőben is az American Idol eheti fináléjában. Tovább
Az 1965-ös The Beatles-film a 21. század igényeihez igazodva végre Blu-Ray-en is a boltokba kerül. A június 24-én megjelenő kiadványon a digitálisan restaurált film 5.1-es hanggal lesz elérhető. Tovább
Azt követően, hogy a Depeche Mode legutóbbi, Delta Machine című albuma kijött, a dance műfaj elismert figurái, Steve Angello (Swedish House Mafia) és Jacques Lu Cont (aka Stuart Price) kapták a felkérést, hogy remixet készítsenek a "Soothe My Soul" című dalból. Az újragondolt változat május 6-án, egy hétig exkluzívan a Beatporton jelent meg. A „Soothe My Soul” kislemez május 13-án lát napvilágot két fajta maxi CD és digitális (letöltés és streaming) formátumban, míg június 10-én bakelit maxi formájában is. Tovább