3285 zenekar 12001 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. július 3.

GOCOO - Ősdobbanás Japánból!

Copyright:

Mint arról már beszámoltunk, július 20-án 20:00 órakor egy ősDOBbanás rengeti meg a Budapest Parkot és mindannyiunk lelkét, hiszen a Nagyszínpadon a japán őserő, a taiko-varázslás világsztárja, a GOCOO csapata lép fel. Érdekességek következnek a zenekarról!

  • megosztás
      Megosztom az iWiW-en
  • kapcsolódó linkek
Egy japán közmondás szerint, ha kint zord az élet és fekete a világ, bent felveszem a cseresznyeruhát. Mikor a GOCOO hét nő és négy férfi alkotta ütős együttese egyszerre csap le a taiko dobokra, a legősibb hangzásvilág szólal meg a színpadon, hív, hogy mi is nyíljunk ki, akár a szakura virágai, s teszi mindezt felhőtlen boldogsággal.
 
2012-ben ünnepli a GOCOO, “Japán Varázs Dobosai”, fennállásuk 15. évét. Más taiko (taiko = tradicionális japán dob) együttesekkel ellentétben a GOCOO még mindig azzal a zenészmaggal dolgozik, akik 1997-ben alapították a zenekart. Az alapítás óta mindössze 3 tag távozott. Az ő helyüket új tehetségek vették át, akiket Kaoly Asano (a GOCOO együttes vezetője) képzett zeneileg. Ez a magyarázata annak, hogy a GOCOO-ban rejlő összetartó erő nem változott, de ezzel párhuzamosan a zenéjük még érettebbé vált: az elképesztően szofisztikált ütős zene ötvözi a kozmikus beateket és egyedülállóan komplex poly-ritmusokat, amik egyben reflektálnak az összes ismert zenei műfajra, egyesítve a különböző korú, etnikumú, és eltérő zenei ízlésű embereket.
 
A japán ütős együttesben hét nő és négy férfi mintegy 40 dobot, köztük tradicionális taiko-dobokat, és különböző experimentális hangszereket megszólaltatva ragadják magukkal a nézőket. A fiatal zenészekből álló csapat a világ számos zenei stílusában mártózott már meg, így igencsak sokszínű produkcióval állnak a közönség elé.
 
A 14 év alatt a GOCOO olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Kim Duk-soo (Korea), Mamady Keita (Guinea), Seiichi Tanaka (USA), Alan Tam (Hong Kong) vagy Ben Watkins (Juno Reacor / UK), és a soul legenda Quincy Jones. A listát tovább is lehetne bővíteni, a GOCOO részt vett olyan blockbusterek zenéinek megkomponálásában, mint a Mátrix, és együtt lépett fel Juno Reactor-al Tokio egyik legnagyobb rendezvény helyszínén.
 
Természeti katasztrófák és a GOCOO
 
Az egyik újonnan hallható zenei kompozíció a Tizenegy lesz. Ez a GOCOO-ban rejlő szív és lélek központi száma, a cím a március 11-ei fukushimai eseményekre utal, a Tōhoku földrengésre és tsunamira.
 
Március 11-e után Japán egy kaotikus állapotba került, a jövő kilátástalansága mély agóniába taszította az embereket.  Szerencsére a GOCOO tagjait és közeli családtagjait, rokonait nem érték személyes veszteségek. A közlekedés és kommunikáció leállásának következtében a GOCOO összes koncert dátumát törölni kellett, így a tagok hetekig nem tudtak találkozni. Majd az első alkalommal, mikor ismét alkotni tudtak, pár óra alatt megszületett a Tizenegy című dal.
 
„Legtöbbször hónapokig tart elkészítenünk egy dalt“ – mondja Kaoly Asano – „de a Tizenegy spontán jött, egyenesen a szívünkből, és azt hiszem ez a legfontosabb alkotásunk, amit eddig készítettünk.”Az az erő, amit a GOCOO közvetíteni szeretne, azt szolgálja, hogy másoknak is erőt adjanak. „Nem szeretnénk a fájdalomban elveszni, helyette egy jobb világ reményét közvetítjük. Itt az idő, hogy cselekedjünk, megváltoztassuk a világot és mi ezt a törekvésünket a legjobban a zenénken keresztül tudjuk az embereknek átadni.”
 
A koncert összemossa a Keletet és Nyugatot, a tradicionális és popzenét, a rítust és partyt és áttöri a ma létező összes zenei korlátot és határ. 2012 nyarán a GOCOO ismét Magyarországra érkezik, ahol két alkalommal is láthatja a közönség a japán ősDOBbanást.
 

GOCOO 

 

Gyula 2012 07. 19.

Gyulai Várszínház Tószínpad Várkert 20:00

Budapest 2012 07. 20.

Budapest Park 20:00 Soroksári út, Rákóczi híd pesti hídfő

 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 21.

Turbo kétszer is az Akváriumban! Nyerj belépőt te is!

Olyan, mintha az egyszerre akusztikus és hangos anyagon is dolgozó Turbo nem tudta volna eldönteni, hogy milyen koncertet adjon, így - a rajongóik nem kis örömére - egy dupla koncerttel álltak elő 2013. május 24-én, az Akváriumban. Vendégük Jero mester egyik kedvenc hazai bandája, a Haunebu. Tovább

2013. május 21.

Csepelre költözik a PLACCC Fesztivál

Nem mindennapi felfedezésre és időutazásra invitálja az újszerű élményekre fogékony közönséget május 30. és június 4. között a PLACCC Csepel Fesztivál. A színészek, képzőművészek, építészek és játéktervezők Budapest XXI. kerületének történelmi, társadalmi, kulturális és urbanisztikai adottságaiból merítve hoznak létre produkciókat. Tovább

2013. május 21.

Aerosmith a Barba Negra Music Clubban?

Vajon milyen lenne az a fesztivál, ahol egy színpadon láthatnánk a Soundgardent, a ZZ Top-ot, Johnny Cash-t és az Aerosmith-t? A Barba Negra Music Club most megmutatja. Tovább

2013. május 19.

Tricky és Suicidal Tendencies is lesz a Zöld Pardonban

Történetének legerősebb és legszínesebb nemzetközi koncertkínálatával várja a vendégeket idén nyáron a Zöld Pardon. A szabadtéri szórakozóhelyen fellép például a Testament, a Suicidal Tendencies, Tricky és a Freestylers is. A bulizók a jövő hétvégétől kényelmesen, akár emeletes busszal is utazhatnak a ZP és a Deák tér között. Tovább

2013. május 18.

Külföldi turnéjáról érkezik a Zöld Pardonba a Parno Graszt

Franciaországi és hollandiai koncertjei után a Zöld Pardon színpadán lép fel az ország egyik legsikeresebb autentikus roma zenekara, a Parno Graszt. A nyáron Amerikába készülő csapat első szabadtéri koncertjét adja május 19-én, vasárnap este a Rákóczi híd lábánál. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky