3285 zenekar 11998 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 5. | Szandi

Szünetet tart ősszel a Blind Myself!

Copyright:

Hatalmas átalakuláson megy keresztül a Blind Myself, hiszen visszanyúlva az 1999-es Heaven’t című albumukhoz szeretnék áthangszerelni dalaikat, hogy azok még inkább kapcsolódjanak az új/régi koncepcióhoz. Zenéjükben újra nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a samplereknek, billentyűknek és az intróknak/átkötőknek, mindehhez sok időre lesz szüksége a zenekarnak, ezért egy ideig nem koncerteznek. 

„Az ősszel kevesebbet koncertezünk majd. Szeretnénk még jobban a NÉGYSZÖGÖL következő megjelenéseire koncentrálni, ezért úgy döntöttünk, hogy novemberig (két kivétellel) nem játszunk majd, decemberben is csak pár fellépésünk lesz. Ezzel egy időben izgalmas átalakuláson megyünk keresztül. Úgy döntöttünk, hogy zenénkben újra nagyobb hangsúlyt fektetünk a samplereknek, billentyűknek és az intróknak/átkötőknek, hasonlóan a Heaven’t albumhoz. Ezek megjelenését már hallhattátok is a Négyszögöl első három dalában, de a régebbi számokat is áthangszereljük egy kicsit, hogy még jobban kapcsolódjanak az új/régi koncepcióhoz. Mindehhez sok idő kell, ezért nem fogunk olyan sokat koncertezni.” - Olvasható a zenekar facebookos bejegyzésében. 
 
A Négyszögöl első három dala továbbra is ingyen letölthető a Blind Myself hivatalos weboldalán. (INNEN)
 

 
A Blind Myself támogatói program keretében lehetett hozzájutni exkluzív zenekaros relikviákhoz háromféle verzióban. A GOLD csomagunkból 2 darab még megrendelhető (S vagy M-es méretben)!!! Van benne kapucnis pulcsi (elől hímzett, hátul nyomott), full color nyomású minőségi póló (elől/hátul print – egyedi számozással), tanga, Blindos pengető, gravírozott sörnyitó, kisdobverő-kulcstartó, valamint matricák! Ára 19.990 forint! Írj a blindmyself@blindmyself.com-ra a részletekért!!!!
 
A Négyszögöl második része rövidesen elérhető lesz, addig is kövessétek a zenekar, a Facebookon, ahol hozzájuthattok a legfrissebb információkhoz. 
 
Szandi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 21.

A szexi jelölt csajok bringáznak

Pünkösd alkalmával biciklit ragadtak a VIVA Comet fiatal énekesnői és egy jól sikerült mini-túra keretében körbekerekezték a Városligetet, majd Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca ladikba ültek a Liget csónakázótaván. Biciklizésben és evezésben mindannyian egyformán ügyesnek bizonyultak – a Cometen azonban csak egyikük lehet a legjobb... Tovább

2013. május 19.

Az Insane szekerének útja mostanában

Az utóbbi időben elég sok minden történt a csapattal, így néhány mondatban összefoglaljuk, mi is a helyzet mostanság az Insane háza táján. Többek között újdonság, hogy a felállás némi vérfrissítésen ment át, így megújulva, megerősödve és rengeteg szép emlékkel zárták tavaszi honjáró turnéjukat. Tovább

2013. május 18.

Megérkezett Péter Szabó Szilvia új videoklipje

A Rólunk szól és az Érezd, hogy élsz után egy újabb dal jelenik meg a NOX egykori énekesnőjének új szólóalbumáról, a Revolution-ről. A Soha ne mondd című dalhoz a videoklip is megérkezett, amit – a május 28-án megjelenő új albumhoz hasonlóan - Angliában készítettek. A Soha ne mondd angol verziója, Never Again címmel is szerepel az új lemezen. Tovább

2013. május 17.

Egy hétig gyalogol Árpád az Ocho Macho koncertjére

Hét nap alatt Debrecenből Szegedre gyalogol egy rajongó az Ocho Macho koncertjére. Komáromi Árpád így fejezi ki kedvenc zenekara iránti tiszteletét, és népszerűsíti az egészséges életmódot. A fiatalembert a séta után május 25-én, szombaton este a szegedi Dóm téren, az Utcazene Fesztivál nagyszínpadán köszöntik a zenészek. Tovább

2013. május 16.

Brit rapper lesz a 2013-as VIVA Comet sztárvendége

Fény derült az eddig féltve őrzött titokra, hogy ki lesz a VIVA Comet idei sztárvendége! Vége a találgatásoknak, a zenecsatorna büszkén jelenti be: június 13-án este az angol sztár-rapper Wiley pörgeti majd a maximumra a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában. A slágergyáros végre élőben mutatja meg, mitől is vált az európai klubok ünnepelt sztárjává. Eddig sem volt sok kétség, de most már biztos: őrületes buli lesz az idei Comet! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky