3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 25.

Magyar zenészek egy Budapestről szóló olasz filmben

Copyright:

Izgalmas filmet forgatott az olasz ZimmerFrei kollektíva idén nyáron Budapesten. A PLACCC Fesztiválon szeptember 26. és 29. között egy alkalmi szabadtéri moziban mutatják be a Temporary 8th című audiovizuális városportrét, amelyben VIII. kerületi lakosok, egy hajléktalan idegenvezető, sőt Busa Pista és Jammal is feltűnik.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A PLACCC Fesztivál felkérésére idén nyáron három hétig Budapesten forgatta rendhagyó filmjét az olasz ZimmerFrei kollektíva két tagja. Anna de Manincor és Massimo Carozzi a valós és az elképzelt városi környezetet vizsgálta. Az olasz művészek arra keresték a választ, hogyan hat a folytonos változás az emberekre, milyen nyomokat hagynak a városon az életük során, illetve miként hat egymásra az ideiglenesség és az állandóság. A művészek a forgatás során közterületeket, üresen álló, elhagyott épületeket és építési területeket is felkerestek, valamint igyekeztek feltérképezni a már vagy még nem létező helyeket is.

Az előzetes helyszínbejárás után az olasz kollektíva főként a VIII. kerületben találta meg azt az inspirációt, amit keresett. A filmben láthatjuk a Práter-Szigony -Tömő- Gyulai Pál utca környékét, a Corvin negyedet, a Grundot, Blaha Lujza, a Mátyás és a Teleki tér forgatagát, közösségi kerteket, valamint a pályaudvar, a kínai piac és a temető környékét is. A filmesek felkerestek néhány – ahogyan ők nevezték- kísértetjárta helyet is a fővárosban, például a Duna-parton álló CET Kulturális Központot vagy a Tüske Csarnokot. A kerékpáros forgatásokon idegenvezetőjük Vidovszky Emma projektkoordinátor, Szemerey Samu és Erdős Zoltán urbanisták, valamint egy Teleki téri hajléktalan férfi volt. Mivel a helyszínspecifikus városportré minden esetben a helyi lakosokkal közösen készül, az olasz művészek személyes interjúkat is készítettek. Az ismeretlen arcok között azonban a hazai könnyűzenei élet két jól ismert figurája is felbukkan, akik szintén erősen kötődnek a VIII. kerülethez. Egyikük az Irie Maffia tagja, Busa Pista, míg a másik Fekete János Jammal beatbox előadó, a Csillag születik egykori versenyzője, aki a Belmondo együttesben zenél.

A Temporary 8th című film szinte dokumentumfilmes pontossággal dolgozza fel a környék történetét és kontextusát, ugyanakkor az alkotást rengeteg személyességgel itatták át a művészek. A tényeket a saját budapesti élményeiken, művészi látásmódjukon és a filmben megszólaló helyi lakosok tapasztalatain szűrték át. A végeredmény egy szubjektív, álomszerű film, amely megragadja a hely szellemét és hangulatát. A ZimmerFrei kollektíva ezért tartja fontosnak, hogy az elkészült filmet az inspirációt és alapanyagot nyújtó helyszínen mutassa be. Az alkotást éppen ezért a PLACCC Fesztiválon szeptember 26. és 29. között este 7 órától az egyik forgatási helyszínen, a Leonardo Kert nevű közösségi kertben, a palánták mellett kialakított alkalmi szabadtéri moziban láthatják az érdeklődők. Eső esetén a vetítéseket fedett helyen, a közeli A Grund nevű szórakozóhelyen tartják meg. Erről az időjárás függvényében mindennap délután döntenek a szervezők és a művészek, ezért érdemes figyelni a PLACCC Fesztivál honlapját és Facebook oldalát.

Részletek a filmből:

 

 

 

ZimmerFrei (IT): Temporary 8th
audiovizuális város-portré

Időpont: 2012. szeptember 26-29. 19.00
Helyszín: Leonardo Kert, 1082 Budapest, Tömő utca 14.
Esőhelyszín: A Grund, 1082 Budapest, Nagytemplom utca 30.
Az időjárás függvényében délután 5 óráig döntenek a vetítés helyszínéről a szervezők és a művészek, amit a 
PLACCC honlapon és a Facebook oldalon tesznek közzé.
Magyarul és angolul, angol és magyar felirattal
Jegyár: nyugágyjegy: 800 Ft, padjegy: 600 Ft
Meleg ruházat javasolt.

Online és mobiltelefonos jegyvásárlás: www.placcc.hu , www.jegy.hu , illetve jegyek kaphatók az InterTicket jegyirodáiban.
Jegyfoglalás és jegyátvétel, fesztiválbérlet: [email protected] 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky