3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 9.

Együtt a Colorstar, a Romano Drom és a Moszkva tér!

Copyright:

Ezt a bizonyos, különleges élménynek igérkező október 13-i Dürer Kertes estét a visszatérő Moszkva Tér indítja, amely minden szempontból kuriózum a magyar zenei palettán. Az est további részében a Romano Drom adja a talpalávalót, míg a fénypont maga a Colorstar lesz, amely néhány hónapja mutatta be új lemezét "Flow" címmel.

Az est bemutatkozó produkciója hazánk zenei kuriózuma, a Moszkva tér (MOX) zenekar. Elektronikus alapokra épülő, élő hangszeres zene, romantikus-melankolikus dalok, középtempó, hullámzás, lebegés hangban és képben.
 
A formáció az 1987-ben alakult Moszkva tér (MOX) zenekar folytatásaként 2005-ben jött létre, azóta felvételeket készít, koncertezik. 
 
A koncertekhez látványként – saját felvételek és animációk felhasználásával készített – videó-vetítés társul. Idén felléptek többek közt a Tilos Maratonon, valamint a Művészetek Völgye, és Hanna Hanna fesztiválokon is.
 

 
A Romano Drom a magyarországi kortárs roma kultúra egyik legismertebb képviselője. 1999–es megalakulása óta egyedi zenei világával zajos sikert aratva járta be a világot Kanadától Dél-Koreán, Norvégián át, Szerbián és Portugálián keresztül Ukrajnáig, hogy mára az egyik legkeresettebb, világzenét játszó roma együttesé nője ki magát. A Romano Drom, vagyis romani nyelven a „cigányok útja”, anyanyelven énekelt tradicionális oláh-cigány dalokat szólaltat meg modern felfogásban. Eredeti nyelven előadott saját kompozíciói kívülről jött hatásokkal ötvözik az autentikus cigányzenét, és rendkívül izgalmas hangszereléssel, a modern zenei irányzatokból is gazdagon táplálkozva juttatják el az ősi oláh-cigány zene hagyományait a közönség egyre szélesebb rétegeihez. Sikerük egyedi fúziós zenéjükben keresendő, melyben Kovács Antal a (Romano Drom alapítója és zeneszerzője) vegyíti a több száz éves zenei kultúrát a katalán rumba, arab, balkáni vagy akár a pop zenében használatos ritmusokkal. Érzelmek, őszinteség és energia. Ezzel jellemezhetjük igazán a Romano Drom játékát, amely büszkén viszi tovább elődei hagyományait egy olyan kortárs felfogásban, mellyel sikeresen tárja fel az ősi energiától duzzadó dalokat azok előtt is, akiket korábban még nem érintett meg ez a zene. A zenekarnak eddig öt lemeze jelent meg hazai és külföldi kiadásban, köztük, a műfajon belül egyedülálló módon egy remix albummal. A mindig saját útját járó, újító szellemű világzenei együttes, a Romano Drom legújabb lemeze hamarosan megjeleni, ezen a koncerten már megmutatnak jó néhányat az új dalokból.
 

 
Az est harmadik fellépője a colorStar. Az 1996-ban alapított csapat muzsikáját nehéz lenne műfajilag behatárolni, hiszen megtalálhatóak benne a világzene, a rock, a jazz, és az elektronikus zene egyes elemei. Az elmúlt időszakban több tagcsere is volt: a gitáros mellett még Keleti András maradt az alapítók közül. A jelenlegi felállás stabilnak tűnik, és nagyon valószínű, hogy zeneileg a Flow című albumukon hallható, vokális irányban is továbbhaladnak, de nem vetik el a régi formákat sem. Szalay Péter elárulta, hogy már javában készülnek az új dalok.  A közelmúltban a zenekar több sikeres külföldi koncertet is adott, ez lesz az őszi nagy megmérettetés a budapesti közönség előtt. Az új dalok mellett több régi, a közönség által hiányolt dalukat is játsszák majd.
 

 
A belépőjegy 1200 Ft lesz az egész estés programra, amely este kilenc órakor kezdődik.
 
 
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky