3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. február 15.

Folytatódik a Kiscsillag Idáig tudom a történetet turnéja

Copyright:

A tavalyi sikeres debütálás után elsőként Győrbe tér vissza rendhagyó műsorával a Kiscsillag. A koncert vendége Péterfy Bori énekes-színésznő lesz. Biztos örökre a szívükbe zárják majd egymást!

A Kiscsillag tavaly októberben jelentkezett először az Idáig tudom a történetet című, rendhagyó műsorával, melynek egyik különlegessége az volt, hogy a zene mellett fontos szerepet kaptak a félig színházias színpadi megoldások is a koncerten, emellett a műsor az irodalom és a stand-up comedy műfaji sajátosságaira épült. A különleges hangulatú, humorban gazdag és izgalmas előadással 2012-ben élőben többek között Szombathelyen, Pécsen és Szegeden találkozhatott a közönség, a műsor rövidebb, vágott verziója pedig a televízióban is látható volt, mivel a budapesti, Müpa-beli koncertet a Magyar Televízió is rögzítette. Bár a zenekar mindössze néhány ilyen jellegű fellépést tervezett, a nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttek, hogy idén, a “hagyományos, hangos" koncertekkel párhuzamosan, ezzel a műsorral is bemutatkoznak néhány városban, elsőként a győri Richter Teremben, március 1-én.
 
A rendhagyó zenei est Lovasi András ötlete alapján született meg, aki egyik kedvenc íróját, Papp Sándor Zsigmondot kérte fel alkotótársnak. "Nyilván nem mi vagyunk az elsők, akik olyan műsorral jelentkeznek, ami elmozdul egy kicsit a színház, vagy az irodalom felé, de valóban valami olyasmit próbáltunk kitalálni, ami nem csak nekünk új, mert még nem próbáltuk ki eddig, de másoknak is az lehet. A zenei blokkokat monológok vezetik be, amelyek kifejezetten erre az estre íródtak és a végére egy egész történet kerekedik ki belőlük. Kicsit büszke is vagyok arra, hogy Zsiga által egy olyan szépirodalmi mű született, ami önmagában is megállja a helyét. Egy szerelmi három-négyszöget mutatunk be ezeken a monológokon keresztül - amelyeket mi magunk adunk elő a színpadon -, ez a műsor gerince, de a kötött forma ellenére előadás közben is folyamatosan változtatunk aszerint, hogy mi a közönség reakciója, ahogy az például a stand-up műsorokra jellemző" - mondja Lovasi András, a Kiscsillag énekes-dalszerzője.
 
"Ez egy szerelmi háromszög története. Vagy inkább a meg nem értésé. A kibicsaklásoké.” – avat be a részletekbe Papp Sándor Zsigmond. “Kornél szerelmes Zsuzsába, aki viszont egy nős férfit nyaggat, Pétert, hogy hagyja ott végre a feleségét és költözzön hozzá. Legyenek egy család végre, gyerekkel, autóval, kábeltévével. Zsuzsának Kornél csak egy ürügy, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Péternek viszont ez az egész csak kényelmi játszma. Így kell a legkevesebbet változtatnia az életén, hogy mégis mindent megkapjon. Hogy érdekesnek tűnjön saját maga előtt." 
 
És hogy hogyan emlékszik vissza az író a Kiscsillaggal közös munkára, amely idén tavasszal folytatódik? “Egy kicsit olyan volt, mintha egy pillanatra mindenféle hangszeres tudás nélkül én is a tagja lettem volna a zenekarnak. Technikusnál több, zenésznél kevesebb. Még ahhoz is kedvet kaptam, hogy egyszer talán dalszöveget is írhatnék, bár ahhoz a rég elfeledett és soha ki nem teljesedett költő-énemet kellene mozgósítanom. És még valami: Lovasi igazi regényhős, csak köré kell írni a megfelelő szöveget. Ha találkozunk, mostantól ilyen szemmel is fogom nézni.”
 
Március 1-én, az Idáig tudom a történetet turné győri állomására Vedres Csaba zongorista is elkíséri a zenekart, és vendég lesz a Nemzeti Színház művésze, Péterfy Bori színész-énekesnő is.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky