3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. június 14. | Jam

Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán

Copyright:

Idén június 28. és 30. között 20. alkalommal rendezi meg Tata városa a térség legnagyobb fesztiválját, amely az alkalomhoz illő repertoárral készül: Tankcsapdától a Carbonfools-on át a PASO-ig szinte minden hazai kedvenc jelen lesz.

Jómagam már évek óta szorgos látogatója vagyok a rendezvénynek fellépőként, tudósítóként, újságíróként, mindenhogyan, szóval nehéz lenne azt mondani, hogy nem ismerem ki magam ezen a területen. Éppen ezért bátran merem ajánlani ezt a háromnapos multikultit, hiszen a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálja a kedvére valót. A fenti három bandát csak azért emeltem ki, mert ebből is látszik, hogy műfaji korlátok nem léteznek Tatán, mindenféle stílus megfér egyazon rendezvényen. De nézzünk még pár nevet, a teljesség igénye nélkül: Deák Bill Gyula, Charlie, Sterbinszky, Zagar, Alma együttes... Tehát a felhozatalra tényleg nem lehet panasz! A legjobbat pedig még meg sem említettem: elővételben 1000 Ft a 3 napos jegy, míg a helyszínen 1200 HUF-ért juthatnak hozzá a szórakozni vágyók.

A zenén kívül a 'Víz' jelzőt talán nem kell ecsetelnem, hiszen Tata a vizek városa, a fesztivál a festői Öreg-tó körül zajlik, állandó vízi-bemutatók, kajakos és hajós felvonulás, műrepülés a víz felett, örömtűz és tűzijáték szintén a tó tükrében... A művészetekre fogékonyak biztosan élvezni fogják az idilli helyszín-látvány-orgiát. A 'Virág' pedig az éves virágkötő országos bajnokságot jelenti, valamint az Esterházy-kastélyban kiállított, gyönyörű virágokat. Én már vagy tízszer láttam, de minden évben csak jobb és jobb lesz!

Aki kedvet kapott, az ne habozzon, az alábbi linken intézhető a jegyelővétel, ráadásul egy korrekt használati utasítást is kap az érdeklődő.

Jam
 

Tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál, 2013. június 28-30.
Jegyek elővételben: 1000 Ft (http://vizzenevirag.hu/jegyelovetel/)
Jegyek helyszínen: 1200 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky