3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. június 17. | govinda

Az utolsó hangos dal - Fran Palermo a Parkban

Copyright:

Az igen népes legénységgel rendelkező hazai indie, vagy, ahogyan magukat definiálják, vagabond rock-csapat utolsó teljes létszámú koncertjére készül, melyre szerda kora este kerül sor a Mary Popkids társaságában.

Csak rövid múltra tekintenek vissza, most azonban mégis befejezni kényszerülnek a közös együttműködést. Mint azt a napokban bejelentettek, a június 19-i szabadtéri koncert lesz a Fran Palermo utolsó nagy dobása. 
 
A jelenlegi felállásában alig több mint egy éve működő társulat eleinte balkáni ihletésű, fúvósokra épülő zenét játszott, többnyire feldolgozásokból összeállítva repertoárjukat. Az idő előrehaladtával egyre inkább kiforrott saját, korábbi stílusukat is felhasználó hangzásviláguk. Két, kizárólag saját dalokat tartalmazó EP-vel jelentkeztek, melyek közül a legutóbbi mindössze néhány hónapja vált elérhetővé. (A négyszámos Natural Cash továbbra is letölthető ITT.)
 
Az első anyag, a Museum of Clouds  még karakteresebben képviseli a fúvósokkal-vonósokkal megtámogatott, 'nagyzenekaros' világot, míg a Natural Cash már határozottabban mozdul el a nyersebb, keményebb hangzás felé - annak az indie-nek nevezhető gyűjtőmezsgyének az irányába, amelyben ők maguk többek között a Beirutot vagy az Arcade Fire-t nevezték meg inspirációként.
 

 
Azt hihetnénk, egy, a trendekhez alkalmazkodni kívánó fiatal, feltörekvő zenekarról van szó, ennél azonban összetettebb a képlet. A számtalan hangszer, az időnként nyolcnál is több színpadra lépő közreműködő, a friss, lendületes dalok teremtik meg azt a sajátos hangulatot, ami meg-/felszabadítja a Fran Palermot az egyszerű 'indie' címke alól. Bármennyire is trend legyen manapság az ebben a műfajban való mozgolódás, egy igényes, tehetséges bandáról beszélünk, akik rövid pályájuk alatt az elődökhöz méltó produktumot hoztak létre.
 

 
Egy igazán jó bulira tehát a most szerdai az utolsó alkalom, amikor is a Parkot tisztességesen megtölthetik a kedvelőik. A zenekar tagjai megemlítették, hogy érdekes volt számukra látni, mennyien szomorúságukat, csalódásukat fejezték ki a hírrel kapcsolatban.
 
Megkeresésünkre azt is elmondták, hogy a szétválás okai a jövőbeni tervekben keresendő: néhányan közülük egyetemre, néhányan külföldre igyekeznek, részint a nagyobb sikerek, jobb lehetőségek érdekében, viszont a zenéléssel nem kívánnak felhagyni. Frontemberük, Henri például jelenleg is szólóanyagain munkálkodik, valamint reklámfilmhez is szerzett zenét.
 
Akinek nehéz a búcsú, se csüggedjen teljesen: a Parkbéli fellépést követően a csapat néhány tagja a nyár folyamán még ad pár akusztikus-csendesülős koncertet. Abban pedig biztosak vagyunk, hogy ezek a fiúk nem távoznak a zenei életből véglegesen - nagy veszteség lenne, ha így tennék.
 
Az este másik fellépője a Mary Popkids lesz, akik a napokban begyűjtötték az év legjobb videoklipjéért járó Comet-gömböt, ott tehát inkább az ünneplés dominál majd. Zárásként pedig a Tesco Disco csapata pakolja majd a lemezjátszónál a talpalávalót, tehát az élőzene befejeztével sem fogunk unatkozni.
 
Azért a Fran Palermo létét is érdemes ünnepelni, és minden érdeklődőt arra bíztatni, hogy csatlakozzon szerda este - hogy méltóképpen búcsúzzanak ebben a felállásban.
 

Fran Palermo, Mary Popkids, Tesco Disco

2013. június 19., 18:30 (FIGYELEM: pontos kezdés!)

Budapest Park, Budapest 1095, Soroksári út 60.

A belépés INGYENES! 

 

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky